<p>Megkezdődött hétfőn Londonban Julian Assange-nak, a bizalmas amerikai diplomáciai sürgönyöket tízezrével kiszivárogtató WikiLeaks portál alapítójának valószínűleg többnapos kiadatási meghallgatása.</p>
Megkezdődött Londonban Assange kiadatási eljárása
A 39 éves ausztrál állampolgárt a svéd hatóságok kérésére, hivatalosan szexuális bűncselekmények gyanújával decemberben vették őrizetbe Nagy-Britanniában, de később szabadlábra helyezték.
A várhatóan keddig vagy szerdáig tartó, rendkívüli nemzetközi sajtóérdeklődéssel kísért kiadatási meghallgatás a magas biztonsági fokú, hírhedt délkelet-londoni börtön, a Belmarsh mellett működő, szintén szigorúan őrzött magisztrátusi bíróságon kezdődött.
Assange ügyvédei több fronton támadják a kiadatási kérést, amelyet a svéd hatóságok európai elfogató paranccsal együtt nyújtottak be a brit hatóságoknak. A WikiLeaks-alapító védői egyrészt azzal érvelnek, hogy Assange ellen még Svédországban sem emeltek vádat, csak gyanúsítják egy olyan bűncselekmény ügyében, amelynek elkövetését védencük tagadja. Az ügyvédi csapat szerint emellett fennáll annak a kockázata is, hogy a svéd hatóságok kiadják Assange-t az Egyesült Államoknak, ahol a titkos amerikai diplomáciai iratok tömeges kiszivárogtatása miatt szintén bírósági eljárás indulhat ellene.
Az ügyvédek érvei között szerepel, hogy Assange akár a terrorizmussal gyanúsított foglyok guantánamói börtöntáborában is kiköthet, sőt halálbüntetést is kiszabhatnak rá, ha Svédország kiadja őt az Egyesült Államoknak.
Assange védői megkérdőjelezik azt a svéd hatósági álláspontot, hogy a kiadatási kérelemnek semmi köze a WikiLeaks-kiszivárogtatásokhoz, és a portál alapítóját kizárólag az ellene felmerült, szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos vádak alapján körözik.
A svéd vádhatóság többrendbeli szexuális bűncselekménnyel gyanúsítja Assange-t, aki tavaly Svédországban élt egy ideig, és két svéd nő tett feljelentést ellene nemi erőszak, illetve szexuális zaklatás vádjával.
Assange egy bírósági győzelmet már elkönyvelhetett Londonban. Decemberi őrizetbe vétele után ugyanis a dél-londoni Wandsworth kerület ugyancsak hírhedt börtönében tartották fogva, ügyvédjei szerint "dickensi körülmények között". Itt raboskodott annak idején más kemény bűnözőkkel együtt Ronald "Ronnie" Biggs, minden idők leghíresebb vonatrablója is, akinek harminc évet kellett volna ülnie, ha nem szökik meg nem egészen harminc hónap után.
Assange ügyvédei mindazonáltal elérték a londoni felsőbíróságon védencük szabadlábra helyezését, igaz, komoly áron: a WikiLeaks-alapítónak 200 ezer font készpénzóvadékot és további 40 ezer font biztosítékot - vagyis összesen csaknem 80 millió forintnak megfelelő összeget - kellett letétbe helyeznie annak fejében, hogy szabadlábon védekezhessen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.