Megkezdődött a belgorodi régió légterében lelőtt Il-76-os fekete dobozainak vizsgálata

Il-76

Megkezdődött a belgorodi régióban lelőtt orosz Il-76-os katonai szállító repülőgép két fekete dobozának dekódolása – közölték pénteken biztonsági szervekre hivatkozva orosz állami hírügynökségek.

A TASZSZ szerint mind a repülési paramétereket, mind pedig a hangot rögzítő készüléket az orosz védelmi minisztérium egy moszkvai laboratóriumába szállították, ahol az illetékes bizottság megkezdte a dekódolást. A hírügynökség informátora szerint a dobozok állapota kielégítő, a bennük lévő teljes információról másolatot készítenek.

„A fekete dobozok előzetes dekódolása folyik, a műszaki következtetés előkészítése céljából” – jelentette ki a RIA Novosztyi hírügynökségnek egy névtelenül nyilatkozó illetékes, aki szerint a dekódolás 20-30 percig tart, noha vannak kivételek is, amikor az eljárás elhúzódik.

Hozzátette, hogy a legnagyobb figyelmet a repülés utolsó három percére fordítják a szakértők, akik elsőként a hangrögzítőt dekódolják. Ebből, mint mondta, azonnal megállapítható, hogy érte-e külső behatás a repülőgépet és mikor. Emellett a vizsgálatnak meg kell majd állapítania, hogy milyen típusú rakéta találta el a repülőt.

Az orosz védelmi minisztérium szerdán közölte, hogy az ukrán fél a az oroszországi Belgorod megye légterében lelőtt egy orosz Il-76-os katonai szállító repülőgépet, amely 65 ukrán hadifoglyot szállított fogolycserére. A fedélzeten tartózkodott még a gép legénységének hat tagja, és az orosz katonai rendészet három tisztje.

Az orosz légvédelem a repülő lezuhanása előtt két légvédelmi rakéta indítását észlelte az ukrajnai Harkiv megye területéről. Az incidenst a gépen tartózkodók közül senki sem élte túl. Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön terrorcselekmény címén indított büntetőeljárást.

A történteket kommentálva Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken kifogásolta, hogy egyetlen nyugati ország sem ítélte el határozottan „az elborzasztó terrorcselekményt”. Azzal vádolta meg Ukrajnát, hogy a gép lelövésével folytatja saját lakossága 2014-ben elkezdett „következetes elpusztítását”. Kijelentette, hogy egyelőre nincs tudomásra róla, miként fog eljárni az orosz fél az ukrán hadifoglyok holttestével.

Peszkov cáfolta a Bloomberg hírügynökségnek azt az állítását, miszerint Oroszország jelezte volna: eláll attól a követelésétől, hogy Ukrajna ne lépjen be a NATO-ba és semleges státusú ország maradjon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?