Meghosszabbította az oroszellenes szankciókat az EU

Brüsszel |

<p>Egy évvel meghosszabbította az Oroszország ellen a Krím félsziget elcsatolása miatt hozott&nbsp;szankcióit az Európai Unió - jelentette be közleményben az uniós tanács pénteken.</p>

A kereskedelmi és befektetési tevékenységeket korlátozó intézkedések a most hozott döntés értelmében 2017. június 23-ig maradnak érvényben - derül ki a közleményből.

A két évvel ezelőtt hozott szankciók elsősorban a Krím félszigetről származó áruk exportjára és importjára, valamint a területen eszközölt befektetésekre vonatkoznak. Tiltják emellett az uniós bejegyzésű turisztikai cégek tevékenységét a félszigeten, a közlekedési, a távközlési és az energetikai szektorhoz kapcsolódó áruk kereskedelmét, az olaj-, gáz- és ásványianyag-források feltárását és kitermelését is.

Diplomáciai források szerint az unió fontolgatja a kelet-ukrajnai konfliktusban játszott orosz szerepért kirótt gazdasági szankciók féléves meghosszabbítását is. Erről jövő héten dönthetnek a tagállamok külügyminiszterei, arra hivatkozva, hogy Moszkva nem tartja be a konfliktus tartós rendezését célzó minszki egyezményekben foglaltakat.

A Krímre vonatkozó szankciók meghosszabbítása nem volt váratlan, bár a közelmúlt egyes fejleményeit megfigyelők úgy értékelték, hogy enyhülés körvonalazódik az EU-orosz viszonyban. 

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke például a 20. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum csütörtöki megnyitóján úgy vélte: nem helyrehozhatatlan az Európai Unió és Oroszország viszonya, és szükség van a párbeszédre. Hangoztatta azonban, hogy az uniós szankciók feloldásának egyetlen módja a minszki megállapodások végrehajtása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?