Meghosszabbítják a korlátozásokat Németországban

Angela Merkel k

Meghosszabbítják és több ponton szigorítják is a koronavírus-járvány második hulláma miatt Németországban bevezetett korlátozásokat – jelentették be szerdán Berlinben.

Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel tíz órán át folytatott tanácskozás után, késő este tartott tájékoztatón elmondta, hogy egyelőre december 20-ig hosszabbítják meg az eredetileg november végéig tervezett korlátozásokat.

December közepén ismét tanácskoznak, és „emberi számítás szerint” arra kényszerülnek majd, hogy ismét meghosszabbítsák, január elejéig érvényben tartsák a rendelkezéseket.

Ismét egy nagy, közös „nemzeti erőfeszítésre” van szükség, mert csak a fertőződések számának rohamos növekedését sikerült megállítani, és a járványhullám még nem hagyott alább – mondta a kancellár.

Egy sor szabályt szigorítanak, így két háztartásból – a 14 éven aluli gyermekeket nem számítva – az eddigi tíz helyett legfeljebb öt ember tartózkodhat együtt, és nemcsak az üzletekben és a közösségi közlekedésben, hanem minden forgalmas helyen és valamennyi munkahelyen maszkot kell viselni – ismertette.

Az ünnepekre némileg lazítanak a korlátozásokon, december 23-tól január 1-jéig ismét tíz ember találkozhat. El kell kerülni, hogy az idei egy „magányos karácsony” legyen – mondta erről Angela Merkel.

Az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) és a szövetségi kormány tanácskozásán a többi között arról is döntöttek, hogy a berlini vezetésnek fel kell lépnie európai uniós partnereinél azért, hogy 2021. január 10-ig szüneteljen a síturizmus a közösségben.

„Ezt  nem lesz könnyű elérni” – jegyezte meg a kancellár.

Michael Müller berlini kormányzó polgármester, az MPK soros elnöke kiemelte, hogy a 16 tartomány és a szövetségi kormány a legnagyobb egységben és egyetértésben dolgozik a járvány megfékezésén.

Markus Söder bajor kormányfő, az MPK soros alelnöke aláhúzta, hogy a járványhelyzet változatlanul súlyos, még soha nem voltak egyszerre annyian betegek Németországban, mint ezekben a napokban. Ezért mindenkinek hozzá kell járulnia a vírus visszaszorításához.

„Igazán szép lenne, ha az emberek a karácsonyban nem a fogyasztás, hanem a család ünnepét látnák meg, és az összetartásra, a társadalmi szolidaritásra is gondolnának” – fogalmazott a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke.

Az MPK és a szövetségi kormány megállapodásával november 2-án vezettek be az alapvető járványvédelmi óvintézkedéseken – maszkviselés, távolságtartás, gyakori kézmosás és szellőztetés – túlmutató korlátozásokat.

Csaknem teljesen leállították az idegenforgalmat és a vendéglátást, a szállodák így csak üzleti úton lévő vendégeket fogadhatnak, és a vendéglők csak elvitelre főzhetnek. Felfüggesztették a kulturális intézmények – például múzeumok, színházak és mozik –, az amatőrsport-egyesületek és a szabadidő közös eltöltésére szakosodott egyéb intézmények és vállalkozások tevékenységét is. Ezek a korlátozások mind érvényben maradnak legalább december 20-ig.

Az új intézkedések egyike, hogy a leginkább veszélyeztetett csoportok tagjainak a téli hónapokra csekély összegért 15 darab – hetente egy – FFP2 minősítésű maszkot biztosítanak, a betegségük vagy a koruk miatt állandó ápolásra szoruló embereknek pedig havonta 30 darab úgynevezett antigén gyorstesztet, ingyenesen.

Nem változik az a szabály, hogy alapesetben, különösen súlyos fertőzésveszély nélküli helyzetben az ország teljes területén továbbra is működik a közoktatás és a napközbeni gyermekellátás intézményrendszere, a legtöbb szolgáltatás, a kis- és nagykereskedelem, a feldolgozóipar és az építőipar.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) szerdai adatai szerint az utóbbi 24 órában 410 haláleset történt az új típusú koronavírus által okozott betegséggel összefüggésben. Ez minden eddiginél nagyobb szám. Az előző rekord 315 volt, az első fertőzéshullám legsúlyosabb időszakában, április 16-án jegyezték fel.

Az újakkal együtt 14 771 halálos áldozata van a járványnak Németországban.

Az RKI-hoz az utóbbi 24 órában 18 633 pozitív vírustesztről érkezett jelentés. Ez csaknem ezerrel több az egy héttel korábbi 17 561-nél.

Az új esetekkel együtt 961 320 ember szervezetében mutatták ki a vírust, amelyet nagyjából kétharmaduk már legyőzött.

A Covid-19 miatt intenzív ellátásra szorulók száma az intenzív és baleseti ellátási terület szakmai szervezetének (DIVI) szerdai összesítése szerint egy nap alatt 11-gyel emelkedett, 3781-re. Nagyjából 60 százalékuk – 2214 ember – gépi lélegeztetésre szorul.

A DIVI kimutatása szerint országszerte 27 816 intenzív ellátási ágyat üzemeltetnek, ezek közül 5775 ágy szabad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?