Meghalt Mécs Imre

mecs imre

Meghalt Mécs Imre 1956-os halálraítélt, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapítótagja, volt országgyűlési képviselő – erősítette meg a család az MTI-nek. A politikus halálhírét családja tette közzé a Facebookon csütörtökön.

Azt írták: Mécs Imre életének 90. évében, otthonában, szerető családja körében, csütörtök reggel hunyt el. A bejegyzést egy Mécs Imrétől származó idézettel zárták: „Szabadság nélkül nem lehet élni.”

Mécs Imre 1933-ban született Budapesten. A budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd 1952-ben felvételt nyert a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karára, ahol 1957-ben abszolutóriumot szerzett, a villamosmérnöki oklevelet azonban politikai szerepvállalása miatt csak 1975-ben kaphatta meg.

Az 1956-os forradalomban játszott szerepe miatt 1957 júniusában letartóztatták és 1958-ban államellenes szervezkedés vádjával halálra ítélték, kilenc hónapot töltött a siralomházban. 1959-ben a halálbüntetést életfogytiglani börtönre változtatták, 1963-ban amnesztiával szabadult.

1980-ban tiltakozott az antidemokratikus választások ellen, 1983-ban egyik bajtársa temetésén az 1956-os eseményeket forradalomnak nevezte, és reményét fejezte ki, hogy a történelem igazságot fog szolgáltatni. Ezt követően izgatásért eljárást indítottak ellene, és eltávolították munkahelyéről. 1984-89 között a Duna Kör tagja, 1985-ban népszavazást kezdeményezett a Bős-Nagymarosi Vízlépcső ellen. 1987-ben egyik kezdeményezője, fogalmazója és aláírója a Százak levelének, amelyben öt pontba szedve sorolták fel a kormányprogram ellenzéki kritikáját.

Mécs Imre alapító tagja volt 1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd az ebből alakuló Szabad Demokraták Szövetségének, és szintén az ebben az évben létrejövő a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak. 1990-ben az SZDSZ színeiben szerzett parlamenti mandátumot, 2006-ig képviselő. 2005 decemberében közölte, hogy öt évig szünetelteti SZDSZ-tagságát, mert a 2006-os választásokon az MSZP országos listáján indul. Újabb négy évig dolgozott országgyűlési képviselőként, ezt követően civil mozgalmak szervezője.

2011 januárjában az SZDSZ küldöttgyűlésén visszaállította tagsági viszonyát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?