Meghalt a szamurájkardos támadás mindkét áldozata

Budapest |

<p>Meg nem erősített információk szerint meghalt a hétfő esti szamurájkardos támadás másik áldozata is, egy 34 éves salgótarjáni férfi - írta kedden az Nport.hu, a megyei napilap online kiadása.</p>

A bűncselekmény Salgótarján belvárosában, egy Pécskő úti élelmiszerbolt előtt történt hétfő este. Egy szemtanú az MTI-nek hétfő este azt mondta: mindkét sérültet rohammentő szállította el, vértócsa állt a bolt előtt, és levágott hajtincseket is lehetett látni. A nőt a csuklóján, társát szintén a csuklóján, valamint a kezén, vállán és koponyáján vágta meg a karddal a férfi.
    Az elmondás alapján a megvágott nő a bolt előtti járdán összeesett, társa a boltba menekült, ahol segítségért kiabált, de a bent lévők semmit nem mertek csinálni, a férfit a boltban érte a támadás, ahová a szamurájkardos utána szaladt.
    Az MTI értesülése szerint a megtámadott nő a kórházba szállítás közben vesztette életét, és a salgótarjáni Szent Lázár Kórház sürgősségi osztályán "meghatalmazás hiányában" szintén nem nyilatkoztak.
    A rendőrség hétfő éjjel arról tájékoztatott, hogy az elkövetőt - aki volt barátnőjét és annak társát támadta meg - pár órán belül elfogták, de részletes információkat csak kedden, sajtótájékoztatón közölnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?