Meggyógyította az ebolával fertőzött majmokat egy új kísérleti szer

<p><span style="font-size: 12px;">Meggyógyította az ebolavírussal fertőzött majmokat egy két fehérjéből álló új kísérleti gyógyszer, amelynek sikeres tesztjeiről a Science Translational Medicine című amerikai folyóiratban számoltak be a szakemberek.</span></p>

A MIL77E nevű szert az ebolavírus elleni egyik legígéretesebb oltóanyagjelölt, a már embereknél is sikerrel alkalmazott ZMapp alapján állították elő. A ZMapp három fehérjéből áll, amelyek a vírus felületén megkapaszkodva gátolják a kór további fejlődését. Ennek a szernek az alkotóelemeit dohánycserjékben tenyésztik ki.

"A MIL77E nevű szerben található két monoklonális antitest, a 13C6 és a 2G4, hasonlóan működik mint a három monoklonális antitestet tartalmazó ZMapp-kezelés" - mondta a tanulmányt vezető Hsziangkuo Csiu, a kanadai közegészségügyi hivatal nemzeti mikrobiológiai laboratóriumának munkatársa.
    
A szakember szerint azért használtak csupán két monoklonális antitestet az új vakcina-koktélhoz, mert a harmadik alkotóelemet (4G7) nehéz előállítani és nincs is annyi hozama, mint a másik kettőnek, továbbá a kezelés költsége is csökkenne, amennyiben az új szer sikeresnek bizonyul.
    
A ZMapp-et az amerikai Mapp Biopharmaceutical Inc. gyártja, ám a szer három összetevőjéből kettőt eredetileg a kanadai laboratóriumban, a harmadikat pedig az amerikai hadsereg fertőző betegségekkel foglalkozó orvostudományi kutatóintézetében állították elő.
    
A mostani vizsgálat során Csiu és kínai kollégái módosított kínai törpehörcsög-petesejtekben állítottak elő 13C6 és 2G4 antitesteket, és az ezekből készített szer mind a három ebolás majmot meggyógyította a megfertőzésüket követő hármadik napra. Az ugyanezen alkotóelemek dohánycserjékben kitenyésztett változataiból készített szer azonban a háromból csak két majomnál volt hatásos.
   
"Ez az eredmény rendkívül izgalmas" - mondta Csiu, rámutatva, hogy a ZMapp csupán az ebolavírus zaire-i törzse ellen hatékony. A kutató szerint a MIL77E szert át lehet alakítani úgy, hogy az ebolavírus más törzsei ellen is hatásos legyen.
    
Az ebolavírus ellen jelenleg nincs jóváhagyott gyógyszer, sem oltóanyag.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?