Meggyilkoltak egy polgármestert Mexikóban

lovoldozes k

Meggyilkolták egy nyugat-mexikói város női polgármesterét hétfőn, alig 24 órával az ország első női államfője, Claudia Sheinbaum megválasztását követően – közölte a regionális kormány.

„Michoacán állam kormánya elítélte Cotija város elöljárójának, Yolanda Sánchez Figueroa asszony meggyilkolását” – közölte a regionális belügyminisztérium. A tájékoztatás szerint biztonságiakat vezényeltek ki, hogy kézre kerítsék a felelősöket.

A polgármestert tavaly szeptemberben három napra elrabolták Guadalajara közelében. Az emberrablók a Cártel Jalisco Nueva Generación (Új Generációs Jalisco Kartell) nevű fegyveres csoporthoz tartozhattak, amely a rendőrség és a helyi média szerint az ország két legerőszakosabb szervezete közé tartozik. Értesülések szerint az akciót fenyegetésnek szánták, mert Sánchez ellenállt annak, hogy a kartell befolyást gyakoroljon a városi rendőrségre.

Áprilisban két polgármester-jelöltet gyilkoltak meg az észak-amerikai országban. Egyikükkel az észak-mexikói, határ menti Tamaulipas államban végeztek. Egy másik polgármesterjelöltet a déli Oaxaca államban ölték meg.

A mexikói drogkartellek gyakran követnek el merényleteket polgármesterek és polgármester-jelöltek ellen, hogy így próbáljanak nyomást gyakorolni a hatóságokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?