Megerőszakolta, prostitúcióra kényszerítette és meglőtte barátnőjét egy férfi

megerőszakolás

Folyamatos testi és lelki abúzus érte a nőt. Az eset a magyarországi Kecskeméten történt.

Úgy próbálta megoldani megélhetési problémáit egy kecskeméti család, hogy a pár női tagja prostituáltként kezdett dolgozni – tájékoztatott a magyar rendőrség a police.hu portálon.

A férfi másfél éven keresztül kiárusította élettársa testét, abban a reményben, hogy így sikerül megoldani az anyagi gondokat, ezért meg is hirdették a nőt egy internetes oldalon.

Kecskeméti közös otthonukban, valamint Győrben és Tatabányán bérelt lakásban fogadta az ügyfeleket a kiszolgáltatott áldozat.

Párja azonban nem értékelte, hogy mi mindenre képes azért, hogy anyagilag egyenesbe jöjjenek, rendszeresen kegyetlenkedett vele. Verte, fojtogatta a most 36 éves asszonyt, többször megerőszakolta, megalázta, egyszer pedig gumilövedékes pisztolyával is meglőtte.

A nő el akarta hagyni élettársát, akinek azonban ígérgetéssel mindig sikerült visszacsábítani. Végül az áldozat édesapja és testvére tette meg a szükséges lépéseket, és értesítették a rendőröket, akik 2022. március elsején vették őrizetbe vették a jelenleg 43 éves férfit.

Letartóztatásban van, szexuális erőszakkal, emberkereskedelemmel és kényszermunkával, kapcsolati erőszakkal és különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítják. A rendőrség a vizsgálatot befejezte, a nyomozati iratokat pedig vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?