Megérkezett a Xavér orkán

Berlin |

<p>Fennakadásokat okozott Németország északnyugati részén az utóbbi évtizedek legnagyobb vihara, amely csütörtök délután elérte Hamburgot. Az 1,8 millió lakosú város repülőterén csütörtök délután csaknem valamennyi járatot töröltek, köztük a Germanwings légitársaság több járatát.</p>

A hivatalokban a szokásosnál korábban befejezték a munkát, az iskolákban pénteken is tanítási szünetet tartanak. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon, a mentőket, tűzoltókat pedig csak az igazán sürgős esetekben hívják, mert a következő órákban valószínűleg nagyon sok dolguk lesz.
   

Az Északi-tenger németországi partvidékét óránkénti 120 kilométeres széllökésekkel érte el a Xaver orkán. Az esti órákban tovább erősödik a szél, és az első vihardagály éjjel eléri Hamburgot. Az Elba torkolatában fekvő városnál magasabbra emelkedhet a vízszint, mint az 1962 februári vihardagály idején.
   

Akkor - több mint fél évszázada - csaknem 60 helyen szakadtak át a gátak, és 340-en meghaltak a városban és térségében. A védműveket azóta jelentősen megerősítették és megemelték, ezért ha az előrejelzéseknek megfelelően alakul az időjárás, akkor "messze nem lesz annyira súlyos a helyzet, mint '62-ben" - mondta egy interjúban Helmut Schmidt volt német kancellár, aki 51 évvel ezelőtt a Hanza-város kormányának belügyi szenátoraként a védekezést irányította.
   

A Xaver orkán miatt csütörtökön Schleswig-Holstein tartomány teljes területén leállították a vasúti közlekedést. Flensburgban, a tartomány harmadik legnagyobb városában katasztrófahelyzetet hirdettek ki.
   

Németország északnyugati részén számos távolsági és nemzetközi vasútvonalon is leállították a közlekedést vagy szűkítették a menetrendet. Nem közlekednek vonatok egyebek között a Bréma-Hannover szakaszon, korlátozások és járatkimaradások vannak Berlin és Hamburg térségében.
   

A vihar várhatóan péntek délutánig tart Németországban, a Berlin-Hannover-Münster vonaltól északra mindenütt orkánerejű széllökésekkel kell számolni, és lehet heves esőzés vagy hóvihar.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?