Megemlékezések és forgalomkorlátozások Budapesten

Budapest |

<p>Megemlékezéseket, koszorúzásokat tartanak ma, az 1956-os forradalom és szabadságharc 52. évfordulóján országszerte. Sólyom László köztársasági elnök reggel koszorút helyez el a budapesti Műegyetem rakparton, a Piarista közben és a Roosevelt téren.</p>

Az Új köztemető 301-es parcellájánál reggel Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kezdi a koszorúzásokat. A köztársaság lobogóját délelőtt fél 10-kor vonják fel a Kossuth téren, majd a közjogi méltóságok virágokat helyeznek el a Vértanúk terén, Nagy Imre néhai miniszterelnök szobránál. A központi rendezvényeket este a forradalom lángjának fellobbanása, valamint az operaházi ünnepi gálaműsor zárja, amelyen köszöntőt mond Gyurcsány Ferenc kormányfő, az '56-os szervezetek képviseletében pedig Mécs Imre.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke délután a budai Várban mond beszédet az I., a II., a III., a XII. és a XXII. kerületi polgármester közös ,56-os ünnepségén.

Megemlékezést tartanak Debrecenben, Miskolcon, Székesfehérvárott és Egerben is.

Budapest belvárosában forgalomkorlátozásokra kell számítani, számos BKV-járat ezen a napon módosított útvonalon közlekedik. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?