Megbüntette az EP a nőket lealacsonyító képviselőt

Brüsszel |

<p>Minden eddiginél szigorúbb büntetést kap az a független európai parlamenti (EP-) képviselő, aki március elején egy felszólalásában a nőket lealacsonyító kijelentéseket tett az EP plenáris ülésén - jelentette be kedden Strasbourgban Antonio Tajani, az Európai Parlament néppárti elnöke.</p>

Janusz Korwin-Mikke harminc napig nem kaphat napidíjat, tíz napra kizárják a parlament munkájából, és egy évig nem képviselheti az Európai Parlamentet - derül ki Tajani közleményből.

Az Európai Parlament március elején indított vizsgálatot gyűlöletbeszéd miatt a lengyel képviselő ellen, aki azt mondta, a nőknek kevesebbet kell keresniük a férfiaknál, mert kisebbek, gyengébbek és kevésbé intelligensek.

"Minden nőt sértett az a nemek egyenlősége ellen intézett támadás, mely a plenáris ülés női elnöklettel zajló vitáján hangzott el" - áll az EP sajtószolgálata által kiadott közleményben.

Tajani kijelentette: nem tűri az ilyen viselkedést, különösen olyasvalakitől, akinek az a feladata, hogy méltósággal képviselje az európaiakat.

Tajani minden sértettől bocsánatot kért, és hangsúlyozta, hogy az ilyen beszédet "ebben a házban soha nem fogjuk eltűrni". A testület szabályzata megköveteli a képviselőktől a kölcsönös tiszteletet, a viták során nem tanúsíthatnak rágalmazó, rasszista, xenofób magatartást - hangsúlyozta.

Janusz Korwin-Mikke nem először kapott büntetést. 2015 októberében pénzbírsággal sújtották, illetve mintegy két hétre felmentették parlamenti tevékenysége alól, de szavazati jogát megtarthatta, miután egy ülésen náci karlendítést tett, és a migránsokat "emberi szemétnek" nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?