Még tart az élővizek medrének kotrása az iszapömlés után

Veszprém |

<p>Tovább folytatódott a külterületek mentesítése az elmúlt héten a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa térségében: a szakemberek a kolontári halastó, a Marcal folyó és a Torna-patak medrének kotrásán dolgoznak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szombaton az MTI-vel.</p>

A kéthektáros vízfelülettel rendelkező kolontári horgásztó medrének már a hetven százalékát megtisztították, a vörösiszappal telítődött mesterséges tó lúgos vizét folyamatosan szivattyúzzák, semlegesítik és ülepítik - közölte a helyreállítás és az újjáépítésről szóló heti összefoglalóban a katasztrófavédelem.

A tó mentesítését végző Aranyponty Zrt. vezérigazgatójának korábbi tájékoztatása szerint szeptemberben végeznek a tó megtisztításával, amelyből kotróhajóval naponta három-ötszáz köbméternyi erősen lúgos vizet termelnek ki. A labirintusszerűen kiépített ülepítő medencékben a vizet először sósavval semlegesítik, majd a több fázisú ülepítést követően a Torna-patakba engedik, amelynek a pH-értékét folyamatosan ellenőrzik. A mesterséges tó tisztítását nehezíti, hogy a meder több természetes forrásból állandóan újratöltődik.

A katasztrófavédelem közölte: az Újjáépítési Katasztrófavédelmi Törzs öt vállalkozói kárenyhítési szerződést kötött meg, és a tizennégy bontásra ítélt vállalkozói ingatlanból kilencet elbontottak Devecserben.

A külterületekről a katasztrófa óta eltelt csaknem 11 hónap alatt 884 ezer köbméter szennyezett anyagot és 149 ezer köbméter bontási törmeléket szállítottak be az ajkai timföldgyár területére, a helyreállításban-újjáépítésben az elmúlt héten naponta átlagosan kétszáz fő dolgozott százhatvan munkagéppel - áll a közleményben

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. Ajka melletti egyik iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. Egymillió köbméternyi vörösiszap ömlött ki, az áradás elöntötte az említett három települést. A katasztrófa következtében tízen meghaltak, több mint százhúszan megsérültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?