Még mindig keresik az újságírót

Iszlámábád. A pakisztáni hatóságok kettőzött erővel dolgoznak a január 23-án elrabolt amerikai újságíró, Daniel Pearl felkutatásán, miután megállapítást nyert, hogy mégsem a tudósító holttestét találták meg Karacsi egyik külvárosában.

Iszlámábád. A pakisztáni hatóságok kettőzött erővel dolgoznak a január 23-án elrabolt amerikai újságíró, Daniel Pearl felkutatásán, miután megállapítást nyert, hogy mégsem a tudósító holttestét találták meg Karacsi egyik külvárosában.

Pearl azután tűnt el, hogy az indiai Bombayből, ahol irodája volt, a pakisztáni Karacsiba utazott egy szélsőséges muszlim vezetővel – Mubarak Ali Sah Gilani sejkkel – készítendő interjú reményében. A hatóságok feltételezik, hogy már a találkozó ígérete is az elrablói által állított csapda volt. Gilanit január 30-án letartóztatták, de egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy valóban van köze a The Wall Street Journal dél-ázsiai irodavezetőjének elrablásához.

A pakisztáni nyomozók kiterjesztették kutatásukat a 12 milliós nagyváros határain kívülre – az ország minden tartományára -, valamint a politikai indíttatású szélsőséges csoportokon túl a „hagyományos” bűnbandákra is. Egy, az emberrablások felderítésében nagy tapasztalatokkal rendelkező civil szervezet szakértője szerint azonban nem valószínű, hogy egyszerűen váltságdíjért rabolták volna el az amerikait, mert – idézi a szakértőt az AP – Pearl elrablását azoknál sokkal gondosabban szervezték meg, és más körülmények között hajtották végre.

A nyomozás egyik fő célja most annak az Arif néven ismert férfinak a felkutatása, aki több adat szerint a közvetítő szerepét játszotta Pearl és Gilani találkozójának megszervezésekor – írta az AP. A pakisztáni kormány azt állítja, hogy a nyomozás halad előre, és Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter is elismerően szólt az iszlámábádi vezetés együttműködési készségéről. Azonban az ügyről név nélkül nyilatkozó nyomozók szerint a rendőrségnek fogalma sincs, kik tartják fogva Pearlt, és hol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?