Még el sem fogták, máris vádat emeltek a lövöldöző ellen

Moszkva |

<p>Az orosz szövetségi nyomozóhatóság belgorodi szervezete kedden máris vádat emelt az Ukrajnával határos régió központjában hétfőn történt hatszoros gyilkosság elkövetője ellen, akit ugyanakkor még nem tudtak elfogni a rendőrök.</p>

 

A 32 éves Szergej Pomazunt nem csak a gyilkosságokkal vádolják, hanem fegyverek és lőszerek eltulajdonításával is. A nyomozhatóság indítványozta a bíróságnál a férfi letartóztatását - tájékoztatott a hatóság sajtószolgálata.    A nyomozók szerint a férfi azzal a céllal tért be a Belgorod központjában lévő vadászboltba, hogy fegyvert raboljon. Ott két alkalmazottat lőtt le vadászkarabélyával, valamint egy vásárlót, majd legalább egy fegyverrel távozott. Tisztában volt azzal, hogy a lövéseket hallották az utcai járókelők is, akik az üzlet mellett elhaladtak és felismerhetik őt, ezért lelőtte őket. Ezután beült a közelben parkoló gépkocsiba, amelyből még egy lövést adott le egy vétlen járókelőre, aki szintén azonnal meghalt.     A délnyugat-oroszországi Belgorod város központjában közép-európai idő szerint dél körül ölt meg hat embert a vadászkarabéllyal lövöldöző büntetett előéletű Pomazun. Az áldozatok között egy 14 és egy 16 éves diáklány is van.        Belgorodban és az egész régióban kétnapos gyászt rendelt el az orosz város és a terület vezetése.     A hatóságok azonnal támogatást ajánlottak fel az áldozatok családjainak, akik azonban azt nem fogadták el, hogy szeretteiket központilag szervezett temetésen búcsúztassák el.     Mostanára azonosították a belgorodi mészárlás valamennyi áldozatát, akik között a legidősebb egy 1964-es születésű férfi, a legfiatalabb pedig egy 14 éves iskolás lány volt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?