May: Oroszország a nemzetközi rendet fenyegeti

London |

<p>A brit miniszterelnök szerint Oroszország tevékenysége a nemzetközi rendet fenyegeti. Theresa May, aki a londoni City polgármestere, a Lord Mayor hagyományos éves bankettjén mondott beszédet hétfő este, minden eddiginél élesebb hangnemben bírálta Moszkva politikáját.</p>

May szerint az az átfogó új gazdasági partneri viszonyrendszer, amelyet London szeretne kialakítani az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után, alátámasztja majd a közös európai elkötelezettséget a nyitott gazdaságok és szabad társadalmak mellett, azokkal szemben, akik mindezek aláásására törekszenek. 

A brit kormányfő szerint "ezek között az első helyen természetesen Oroszország áll".

Theresa May kijelentette: a Krím illegális orosz annektálásával először fordult elő a második világháború óta Európában, hogy egy szuverén nemzet erővel vett el területet egy másiktól. Azóta Oroszország konfliktust szít Ukrajna keleti térségében, ismételten megsértette több európai ország légterét, és kiberkémkedési hadjáratba kezdett, külföldi választásokba beavatkozva - mondta a brit miniszterelnök.

May szerint Moszkva arra törekszik, hogy fegyverként alkalmazza az információt, állami médiaszervezeteit valótlan történetek és Photoshoppal képszerkesztő programmal eltorzított képek elhelyezésére használja, így próbálva ellentéteket szítani a nyugati országok között, miközben igyekszik aláásni a nyugati intézményrendszert is.

Theresa May szerint azonban Oroszország nem fog sikerrel járni, mert alábecsüli a nyugati demokráciák ellenállóképességét, a szabad és nyílt társadalmak tartós vonzerejét, és a nyugati nemzetek elkötelezettségét az őket összekötő szövetségek mellett.

A brit miniszterelnök szerint a Nyugat nem akar visszatérni a hidegháborúhoz, és a folyamatos konfrontáció állapotában sem akar élni, ezért az óvatosság és a kapcsolattartás egyidejű politikáját alkalmazza. Ezt a célt szolgálja Boris Johnson brit külügyminiszter néhány hónapon belül esedékes moszkvai látogatása.

Theresa May kijelentette: mindezek alapján London olyan Brexit-megállapodásra törekszik az EU-val, amely nemcsak Nagy-Britannia és az Európai Unió számára kedvező, de megerősíti a mindkét fél szívügyének számító liberális értékeket is.

Hozzátette: a nyitott szabadpiaci gazdaságok jelentik az életszínvonal mindenkire kiterjedő emelésének egyetlen fenntartható módját.

A korábban zárt, korlátok közé szorított, központi tervutasításos rendszerben élő országokban is akkor kezdett emelkedni a várható élettartam és csökkenni a gyermekhalandóság, akkor indult meg a jövedelmek növekedése és a szegénység visszaszorulása, amikor ezek az országok áttértek a nyitott szabadpiaci politikára - mondta hétfő esti beszédében a brit miniszterelnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?