Mától ismét PCR-tesztet kell végeztetniük az Angliába utazóknak

koronavírus Nagy-Britannia

A kedden életbe lépett új szabályozás alapján ismét PCR típusú koronavírus-szűrésnek kell alávetniük magukat érkezésük után mindazoknak, akik külföldről Angliába utaznak, és a negatív teszteredmény megérkezéséig a beutazóknak tartózkodási helyükön elkülönítésben kell maradniuk.

A brit kormány a koronavírus újonnan azonosított omikron változatának megjelenése miatt hozta meg ezt az elővigyázatossági döntést.

Az új szabályozás – amelyet Boris Johnson brit miniszterelnök szombaton jelentett be – kedden brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5 órakor lépett életbe.

Johnson a módosítást bejelentő sajtótájékoztatóján nyomatékkal hangsúlyozta, hogy a kormány a korábbi szigorú zárlatok idején alkalmazott gyakorlattól eltérően nem fogja ismét leállítani a külföldi utazásokat, az intézkedés csak a külföldről érkezők tesztelési kötelezettségeit érinti.

A PCR-tesztet legkésőbb az angliai érkezés utáni második nap végéig kell elvégezniük a beutazóknak. Az érkezés napja a szabályozás értelmében a nulladik napnak számít.

A teljesen beoltott beutazók számára október végén szűnt meg az angliai érkezés után elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-koronavírusteszt kötelme, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges volt.

Ezt a könnyítést függesztette fel a brit kormány a kedd hajnalban érvénybe lépett intézkedéssel.

A PCR-tesztet a beutazóknak a brit kormány által jóváhagyott egészségügyi magánszolgáltatóktól kell megrendelniük, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ingyenes koronavírus-szűrési szolgáltatását beutazási célokra nem lehet használni.

A teszteket ide kattintva, a brit kormányzati honlapon feltüntetett szolgáltatóktól lehet megrendelni.

A megrendelést igazoló referenciaszámot fel kell tüntetni a beutazás előtt kötelezően kitöltendő utasazonosító űrlapon (passenger locator form).

Az angliai érkezés utáni második nap végéig elvégzendő PCR-tesztet azoknak az utasoknak is meg kell rendelniük és ki kell fizetniük, akik két napnál kevesebb időt töltenek Angliában.  

Ugyancsak keddtől a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben mindenkinek maszkot kell viselnie.

A rendelkezés a vendéglátóhelyekre nem terjed ki.

A brit kormány kéri emellett, hogy azok is vonuljanak elkülönítésbe, akiknek közvetlen környezetében valakinél az omikron koronavírus-változat jelenlétét mutatják ki. Ez mindenkire vonatkozik, függetlenül attól, hogy az érintettek hány dózist kaptak a koronavírus elleni oltásból.

Boris Johnson hangsúlyozta, hogy elővigyázatossági és átmeneti intézkedésekről van szó, amelyeket három hét múlva – amikor az új vírusváltozatról már sokkal többet lehet majd tudni – felülvizsgálnak.

A brit miniszterelnök hozzátette: teljesen biztos abban, hogy az idei karácsony sokkal jobb lesz, mint a tavalyi, amikor a nagy-britanniai oltási kampány még csak kezdeti szakaszában járt és szigorú korlátozások voltak érvényben.

A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát a 12 évnél idősebb brit lakosság csaknem 31 százalékának – több mint 17,9 millió embernek – már beadták.

Az első dózist 88,6 százalék, a másodikat 80,6 százalék kapta meg ebből a korosztályból.

A brit kormány oltásügyi vegyesbizottsága (JCVI) hétfő esti módosított ajánlásában azt kezdeményezte, hogy a második és a harmadik oltási dózis közötti időszakot a kormány a jelenleg előírt hat hónapról rövidítse három hónapra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?