Masaryk-szobrot állítottak Kárpátalján

Ungvár |

<p>Szobrot állítottak Tomáš Garrigue Masaryknak, az egykori Csehszlovákia első államfőjének Szolyván, annak az iskolának az udvarán, amelyet egykor ő építtetett.</p>

A Munkácshoz közeli kisváros képviselőtestülete idén márciusban döntött úgy, hogy az 1932-ben személyesen Masaryk kezdeményezésére építtetett iskola épületének homlokzatára eredeti formájában visszahelyezik a Masaryk Iskolája feliratot, és más módon is megörökítik az egykori csehszlovák államfő emlékét.
A feliratot és Masaryk mellszobrát Szolyva alapításának 775. évfordulója alkalmából avatta fel Ivan Baloga, a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) elnöke – adta hírül hétfőn az ua-reporter.com ungvári hírportál.
Az egykor hárommillió koronából épített iskola eredetileg nyolc osztállyal nyílt meg, ebből négyben mintegy 110 gyermek cseh, a további négy osztályban több mint 200 diák ruszin nyelven tanult.
Kárpátalján rendszerint nosztalgiával emlékeznek a két világháború közötti időszakra, amikor a terület közel két évtizeden át Csehszlovákiához tartozott. Ennek jeleként 2002-ben Ungváron, a csehszlovák időkben épült városrészben szobrot állítottak Masaryknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?