Martonyi Markóval és Tőkéssel tárgyalt

Bukarest |

<p>A román-magyar együttműködésről, a két ország közös érdekeiről és a magyarság összefogásának fontosságáról tanácskozott szerdán Bukarestben Martonyi János külügyminiszter Markó Bélával, a román kormány miniszterelnök-helyettesével és Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével.</p>

Markó Béla a kormány épületében tartott megbeszélés után a sajtó képviselőinek elmondta: részletekbe menően tárgyaltak a két ország partneri együttműködéséről. Mint hangsúlyozta, Románia számára is nagyon fontos, hogy a jövő év első felében Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke, és ebben az időszakban válik Románia a schengeni övezet részévé.
Érintették az ősszel megrendezendő román-magyar közös kormányülés témáját. Román részről az az elképzelés - mondta Markó -, hogy erre a találkozóra október vége felé kerüljön sor. Elmondta, hogy a román kormányban már tárgyaltak erről, a román kormányfő felkérte a minisztereket, hogy állítsák össze a közös kormányülésen felvetendő témákat.
Markó - aki egyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke - tájékoztatta vendégét a sajátos romániai kisebbségjogi kérdésekről, az oktatási törvény helyzetéről. Jelezte, hogy a kisebbségi törvény vitáját ősszel akarják folytatni.
Martonyi János a bukaresti magyar nagykövetségen tanácskozott Tőkés László európai parlamenti képviselővel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével. Tőkés a találkozó után újságírók előtt emlékeztetett  a Magyarországon végbement változásokra, kifejezve reményét, hogy a magyar nemzetpolitikában és szomszédságpolitikában is folytatódnak a változások.
Ugyancsak emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban több magas rangú magyar politikus tett látogatást Romániában, és a közeljövőben további magas szintű látogatásokra kerül sor. Minden téren folytatódik a román-magyar közeledés - fogalmazott Tőkés, nagyra értékelve azt, hogy az Európai Néppárt jeles kormányzati tagpártjainak képviselői széles körű román-magyar együttműködés kialakítására törekednek.
Ezzel kapcsolatosan idézte Ady Endrét: "Dunának, Oltnak egy a hangja".  Egyrészt a Duna-stratégiára utalt, másrészt pedig arra, hogy az Olt folyó partján, Tusnádfürdőn rendezték meg nemrég az idei Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyen Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnökkel és Traian Basescu román államfővel együtt beszélt nemzetpolitikai és regionális térségpolitikai ügyekről.
Az EP alelnöke kifejezte reményét, hogy a román-magyar szomszédságpolitika és együttműködés nem előzi meg a magyar összefogás politikáját. Martonyi Jánossal egyetértettek abban, hogy miközben a szomszédságpolitika terén fontos előrelépés történik, arra is törekedni kell, hogy "mi magyarok is egymásra találjunk". Megengedhetetlennek tartották, hogy a stratégiai célok kérdésében a magyarság "többfelé húzza a szekeret" - tette hozzá.
"Remélem, hogy az erdélyi magyar összefogás és a magyarországi nemzeti együttműködés politikájának a szellemében a jövőben nem lesz többé megosztottság" - adott hangot óhajának Tőkés László. Hangsúlyozta: az összefogást megkívánja az Európai Unión belüli helyzetünk, egész kelet-közép-európai politikánk. Ez a fajta összefogás a magyar nemzeti érdek szempontjából elengedhetetlen - fűzte hozzá Tőkés László.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?