Markó törvényt akar az etnikai arányosságról

Bukarest |

<p>Az etnikai arányosságot törvényben kellene garantálni Romániában, vagyis fel kell oldani azt az ellentmondást, hogy amikor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányon van, a magyarok jelen vannak minden fontos romániai intézményben, de ha ellenzékbe kerül, mindez megszűnik - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke egy csütörtöki lapinterjúban.</p>

A november 30-i parlamenti választásokat követően ellenzékbe szorult RMDSZ vezetője az Új Magyar Szó című napilapnak elmondta: ez nagyon nehéz kérdés még az Európai Unióban is, ahol egyesek diszkriminációnak tekintik, ha etnikai arányt állapítanak meg bizonyos intézményekben.

Az elkövetkező időszakban az ellenzékiség alkalmat ad majd arra, hogy végiggondolják, miként oldható fel ez az ellentmondás - mondta a politikus.

Markó szerint Traian Basescu államfőnek is van része abban, hogy az RMDSZ ellenzékbe került annak ellenére, hogy többször kijelentette: a szövetségnek stabilitási tényezőként minden kormányban ott a helye. Markó hangsúlyozta: nem tudhatja, hogy Basescu és a demokraták valóban mindent megtettek-e vagy sem, de szerinte nem, mert ha igazán makacsul ragaszkodtak volna ahhoz, hogy az RMDSZ ott legyen a koalícióban, akkor a Szociáldemokrata Párt valamiféleképpen "lenyelte" volna.

Hozzátette: az RMDSZ csak a parlamentben lesz ellenzékben, hiszen a szervezet több önkormányzatban is erős, és ezekre most nagyobb súllyal fog támaszkodni. Hangsúlyozta: az európai parlamenti jelenlétet és más nemzetközi fórumokat is megpróbálnak felhasználni, hogy visszahassanak arra, ami Bukarestben történik. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?