Markó: Fico szavaiból hiányzik az önkritika

Budapest/Marosvásárhely |

<p>Noha a szlovák-magyar közös nyilatkozat általánosan elfogadott elveket tartalmaz, a szlovák miniszterelnök szavaiból továbbra is hiányzik az önkritika - állapította meg az MTI kérdésére szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.</p>

Az MTI-nek a komáromi kormányfői találkozóra vonatkozó kérdésére válaszolva Markó Béla emlékeztetett: az RMDSZ néhány nappal ezelőtt közleményt adott ki, amelyben kérte a magyar kormány és az Országgyűlés határozott fellépését a szlovákiai magyarellenes megnyilvánulásokkal szemben. "Személyesen is alkalmam volt ezt közvetíteni a magyar miniszterelnöknek" - fűzte hozzá.

Egyetlen országnak sem belügye az, hogyan bánik a kisebbségben lévő közösségekkel - szögezte le Markó, aki szerint az erdélyi magyarokat is érinti, ha a felvidéki magyarokat bántalmazzák. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a két miniszterelnök találkozott egymással ennek a kérdésnek a megvitatására. Az RMDSZ-elnök szerint az általuk kiadott közös nyilatkozat általánosan elfogadott elveket tartalmaz.

A szlovák miniszterelnöknek a tárgyalások utáni sajtóértekezletén elhangzott szavaiból azonban továbbra is teljességgel hiányzik az önkritika, Robert Fico szokás szerint másokra próbál ujjal mutogatni ahelyett, hogy változást ígérne a szlovák kormány politikájában - mondta Markó.

"Tudomásunk szerint a szlovák kormány részéről számos nacionalista kezdeményezés vagy nyilatkozat látott napvilágot az elmúlt időszakban. Ez minden bizonnyal hozzájárult a feszültségek kialakulásához. Gondolom, erre a Magyar Koalíció Pártja is reagálni fog" - mondta az MTI-nek Markó Béla. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?