Markó az új televízióról

Bukarest. A tervezett erdélyi magyar televízió az erdélyi magyarság intézményi és szellemi önállóságának egyik fő pillérévé válhat – hangzott el az erdélyi magyar televízióstúdiók vezetőinek hétvégén Marosvásárhelyen tartott tanácskozásán. A megbeszélést Markó Béla, az RMDSZ elnöke hívta össze.

Bukarest. A tervezett erdélyi magyar televízió az erdélyi magyarság intézményi és szellemi önállóságának egyik fő pillérévé válhat – hangzott el az erdélyi magyar televízióstúdiók vezetőinek hétvégén Marosvásárhelyen tartott tanácskozásán. A megbeszélést Markó Béla, az RMDSZ elnöke hívta össze. Az önálló erdélyi magyar televíziót jelentős magyar kormányzati támogatással a jövő év közepéig hozzák létre. A műholdas sugárzású televízió működtetésében az összes erdélyi magyar stúdió szerepet vállal majd. „Eljött az ideje annak, hogy a média területén is létrehozzuk saját intézményeinket. A magyar televízió, akárcsak a tervezett erdélyi autópálya, igazi előrelépés a magyar közösség autonómiája felé” – mutatott rá Markó. Elmondta: az elmúlt években az RMDSZ főként az önálló magyar oktatási és kulturális intézmények létrehozására összpontosította erejét. Ennek eredményeként Erdély-szerte számos magyar tanintézmény, színház vagy színitársulat született, magyarországi támogatással pedig önálló magyar egyetem is alakult. Markó leszögezte: az önálló magyar televízió életre hívása nem irányul egyik magyar nyelven sugárzó televízió ellen sem, sőt, ezzel egy időben akár kétszeresére is növelni kívánják a román közszolgálati televízió magyar műsorainak adásidejét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?