Markó: az RMDSZ komolyan veszi a magyar-magyar összefogást

Bukarest |

<p>A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) komolyan veszi a magyar-magyar összefogást, jó kapcsolatot akar kiépíteni az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT), és arra törekszik, hogy a Fidesszel is minél jobb viszonyt ápoljon - jelentette ki Markó Béla, az RMDSZ elnöke.</p>

A romániai magyar vezető politikus a Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó című napilapnak adott interjúban fejtette ki álláspontját erről a kérdésről.
Elmondta, hogy az RMDSZ-nek a Tőkés László által vezetett EMNT-vel együtt alapított Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tusnádfürdői ülésén való részvétele bizonyítja, hogy jó kapcsolatokat akar kiépíteni az EMNT-vel, komolyan veszi a magyar összefogást.
A politikus hozzátette: a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor köztudottan Fidesz-tábor, s az RMDSZ-es politikusok jelenléte azt is bizonyítja, hogy a Fidesszel szintén minél jobb kapcsolatra törekszenek. A román és a magyar kormány szintjén ez már működik - mondta Markó - felidézve a magyar politikusoknak az elmúlt időszakban tett romániai látogatását. Emlékeztetett arra, hogy meghívására Romániába látogatott Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes, majd Martonyi János külügyminiszterrel is találkozott. "Ez tehát jól indult és folytatni kell, persze mindkét oldalról empátiára van szükség" - emelte ki.
Megjegyezte, hogy mindazonáltal vannak problémák is. A Szülőföld Alappal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon sok panasz érkezett hozzá, és ezt nem hagyhatja szó nélkül. Egyes erdélyi intézmények úgy érezték, hogy belenyúltak a pályázatokba, és politikai szempontok szerint nyúltak bele.
"Én sem értem, egyes pályázatok miért nem kaptak támogatást, de remélem, csak kapkodásról van szó és nem egyébről. Egyelőre nem akarom úgy tekinteni, hogy itt politikai elfogultságok érvényesültek" - mondta Markó Béla.
A politikus a szlovákiai Híd párt választási sikere kapcsán elmondta: az RMDSZ egy mérsékelt, kiegyensúlyozott, de ugyanakkor határozott, kemény érdekvédelmi szervezet, amelynek a politikájába eléggé beépült a többséggel, a haladó román erőkkel való együttműködés gondolata. Az RMDSZ-ben a félelmek eddig inkább arra vonatkoztak - mondta Markó -, hogy a radikális politikai programok elvihetik tőlük a magyar támogatás egy részét. "A Szlovákiában történtek arra figyelmeztetnek, hogy a másik oldalról is beelőzhetnek. Erre a jelenségre nagyon oda kell figyelni, és helyes válaszokat kell adni" - mondta az RMDSZ elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?