Elengedhetetlen, hogy Ukrajna még több katonai segélyt kapjon – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Brüsszelben, a szövetséges tagállamok külügyminisztereinek kétnapos találkozóját megelőző sajtótájékoztatóján.
Mark Rutte: elengedhetetlen, hogy Ukrajna még több katonai segélyt kapjon
Mint mondta, tanácskozásuk folyamán a miniszterek arra összpontosítanak, hogy Ukrajna, amikor úgy dönt, hogy béketárgyalásokba bocsátkozik, azt az erő pozíciójából kiindulva tegye. Ehhez viszont további katonai támogatásra van szüksége.
Mint mondta, Ukrajnának nincs szüksége több „ötletelgetésre” arról, hogy milyen legyen a békefolyamat, hanem arra van szüksége, hogy a szövetségesek biztosítsák, hogy erős pozícióba kerüljön, amikor úgy dönt, hogy megkezdi a tárgyalásokat. „Tehát azt mondanám, hogy több katonai segélyt és kevesebb vitát arról, hogy hogyan nézzen ki a békefolyamat” – hangsúlyozta. Véleménye szerint Oroszország agressziója nem csillapodik, sőt, Vlagyimir Putyin orosz elnök fokozza a háborús retorikáját és vakmerő provokációkat hajt végre: Ukrajnát kísérleti rakéták tesztelésére használja, és észak-koreai katonákat von be az illegális háborúba. Úgy fogalmazott:
„Putyint nem érdekli a béke. Tovább nyomul, és újabb területeket próbál elfoglalni. Mert azt hiszi, hogy megtörheti Ukrajna elszántságát. És a miénket is. De téved, mert minél erősebb az Ukrajnának nyújtott katonai támogatásunk, annál erősebb lesz a kezük a tárgyalóasztalnál.”
Azt is elmondta, hogy meglátása szerint Oroszország és Kína különböző módszerekkel – szabotázsakciók, kibertámadások és energetikai zsarolás által – igyekszik destabilizálni a nyugati országokat, ezek az akciók azonban nem akadályozzák meg a NATO-szövetségeseket abban, hogy továbbra is támogassák Ukrajnát, és erősítsék saját védelmüket. A fenyegetésekkel szemben a NATO-tagállamok közös fellépése a hírszerzési információk fokozott megosztására és a létfontosságú infrastruktúra védelmének megerősítésére irányul – tette hozzá.
Rutte felhívta a figyelmet arra, hogy az észak-koreai részvétel a háborúban „aggasztóan súlyos eszkalációt jelent”, amely nemcsak Ukrajnát, hanem Dél-Koreát, Japánt és az Egyesült Államokat is fenyegeti. Oroszország támogatása Észak-Korea részéről vélhetően pénzügyi és rakétatechnológiai ellenszolgáltatással jár, amely további veszélyt jelent a nemzetközi közösségre. Rámutatott azonban, hogy a fejlemények közelebb hozzák az indiai-csendes-óceáni és az euroatlanti régió együttműködését. A NATO reagálása egyre szorosabb együttműködést jelent, miközben Putyin politikája a nyugati szövetségi rendszert is megerősítette, például Svédország és Finnország NATO-csatlakozásával – taglalta a főtitkár.
Megerősítette: a szövetségesek egyetértenek abban, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, útja „visszafordíthatatlan” a tagság felé.
A georgiai helyzettel kapcsolatban aggodalmát fejezte ki, és arra kérte az új tbiliszi vezetést, hogy tegyen meg mindent a béke és a stabilitás előmozdítása érdekében, továbbá ne térjen le az euróatlanti integráció útjáról.
A főtitkár arra is kitért, hogy a NATO célja erős kapcsolatok kiépítése a déli szomszédsággal, beleértve a Közel-Keletet és Afrika jelentős részét, hogy ellensúlyozza Oroszország és Kína növekvő jelenlétét ezeken a területeken. Ennek részeként, a szövetség irodát nyit Jordániában, és szoros együttműködést folytat a régió országaival.
A NATO kétoldalú partnerségeket épít, például az iraki misszió révén, ahol segítik a nemzeti védelmi erők fejlesztését. Jordánia kiemelt partner ebben a folyamatban, Abdullah király aktív támogatásával. A Nyugatnak meg kell erősítenie jelenlétét, hogy ellensúlyozza a geopolitikai riválisok befolyását a régióban – mutatott rá Mark Rutte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.