Már több százezer tüntető gyűlt össze a kairói Tahrír téren

Kairó |

<p>Kedden kora délutánra már több százezer tüntető gyűlt össze a kairói Tahrír téren, hogy  Hoszni Mubarak államfő távozását követelje  - jelentették a helyszínről az AFP fotóriporterei.</p>

Az al-Dzsazíra hírtelevízió szerint viszont már meghaladta az  egymilliót a demonstrálók száma.

Mohamed el-Baradei egyiptomi ellenzéki vezető, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt főigazgatója az al-Arabíja arab műholdas tévécsatornának nyilatkozva kijelentette: Mubaraknak "péntekig" távoznia kell a hatalomból, csak utána kezdődhet párbeszéd az ellenzék és a kormány között. Mint mondta, a tárgyalásokon szó lesz a hatalomátadás részleteiről és a parlament feloszlatásáról is. "Ha Mubarak elnök távozik, akkor minden rendben fog menni" - hangoztatta.

Ugyanebben az értelemben nyilatkozott Mohammed el-Beltagi, a Muzulmán Testvériség ellenzéki szervezet egyik volt parlamenti képviselője a frissen megalakult ellenzéki ernyőszervezet, a Nép Követeléseire Figyelő Nemzeti Bizottság nevében. Szavai szerint a tömörülés csak abban az esetben hajlandó tárgyalásokat kezdeni a demokráciába való átmenetről, ha előbb lemond az államfő. "Első követelésünk, hogy Mubarak távozzon. Csak ezután kezdődhet párbeszéd a hadsereggel a hatalom békés átadásának részleteiről" - szögezte le.

Mint mondta, ez az ernyőszervezet töltené be a politikai vákuumot Mubarak bukása esetén. A tömörülés célja egy új alkotmány megírása és egy nemzeti kormány megalakítása.

Az ernyőszervezet tagja az El-Baradei vezette Nemzeti Szövetség a Változásért is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?