A részleges mozgósítás múlt szerdai bejelentése óta 261 ezer férfi hagyta el Oroszországot az FSZB jelentése szerint, írja az ellenzéki Novaja Gazeta.
Százezrek menekülnek a mozgósítás elől
A lap szerint az orosz titkosszolgálat, az FSZB adatainak hitelessége megkérdőjelezhető, mivel az korábban „nem dolgozott ilyen gyorsan.”
Másrészt a menekülés valóban tömeges, hiszen még Mongóliába is több mint 3000-en távoztak.Az újság jelezte, biztonsági és védelmi minisztérium képes lehet meggyőzni Putyin elnököt, hogy zárja le a határokat a hadköteles korú férfiak előtt, „mielőtt túl késő lenne.” Ugyanakkor „a vezetőknek szeptember második felében nem lesz találkozójuk az elnökkel” – mondta a forrás a lapnak.
A hónap elején a vezetők hetente többször is találkoztak az elnökkel. Korábban az orosz média forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az orosz hatóságok Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon megyék elcsatolásáról szóló „népszavazások” után lezárják a határokat a hadköteles korú férfiak előtt. Ez azt jelenti, hogy szeptember 27. után szigorítások jöhetnek, főleg ha tömeges kivándorlásra kerül sor. Márpedig az exodus felgyorsulhat, ha a lakosság azt tapasztalja, hogy a behívottakat minimális kiképzés után a frontra dobják. Jött már hír arról is, hogy egy 45 éves tartalékos férfit egy nap(!) kiképzés után elküldték a donbaszi frontra.
(444, DenN, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.