Már nem Angela Merkel a legnépszerűbb német politikus

Berlin |

<p>Angela Merkel elvesztette az első helyet a német politikusok népszerűségi listáján.</p>

A kancellár két évig folyamatosan vezetett az ARD közszolgálati televízió Deutschlandtrend című felmérésében. A pénteken bemutatott új mérés szerint ugyan növelte népszerűségét - munkájával a németek 69 százaléka elégedett, ami egy százalékpontos növekedés a legutóbbi, decemberben végzett adatfelvétel óta -, de Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter népszerűségi mutatója jóval nagyobb mértékben, 17 százalékponttal emelkedett, és így elérte a 70 százalékot, amivel a szociáldemokrata politikus átvette az első helyet a konzervatív kormányfőtől.     Frank-Walter Steinmeier a legutóbbi, 2005-2009 közötti nagykoalíciós kormányban is külügyminiszter volt. Négy év alatt 14 alkalommal végzett az első helyen az ARD felmérésében, legjobb eredménye 74 százalék volt.      Németországban a külügyminiszter hagyományosan kiemelkedően népszerű, az utóbbi hetekben viszont az is emelhette a tárcavezető munkájával elégedettek arányát, hogy számos külpolitikai téma volt a politikai napirenden, mindenekelőtt az ukrán válság.      Frank-Walter Steinmeier és Joachim Gauck államfő a február elején tartott müncheni biztonságpolitikai konferencián külpolitikai irányváltást hirdetett meg. Mindketten arról beszéltek, hogy Németországnak aktívabban kell közreműködnie a világpolitikai folyamatok alakításában, vállalnia kell az utóbbi években megnövekedett nemzetközi tekintélyével járó felelősséget. Az ARD felmérése szerint a kezdeményezéssel a németek 84 százaléka egyetért, de 75 százalék elutasítja, hogy a német hadsereg az eddiginél több nemzetközi küldetésben vegyen részt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?