Már a szomszédban is megjelenhetett a koronavírus új variánsa, az omikron

koronavírus Csehország

Csehországban és Németországban is találtak gyanús eseteket, az egészségügyi hatóságok az új szupervariánsra, az omikron névre keresztelt koronavírus-mutációra gyanakodnak. További tesztekre van még szükség, hogy bizonyított legyen a variáns jelenléte.

Csehországban ma délelőtt közölte a közegészségügyi hatóság, hogy gyanús esetet találtak, és az omikronnak keresztelt szupervariáns jelenlétére gyanakodnak – számolt be a Portfolio a Reuters hírügynökség nyomán. Egyelőre viszont még nem bizonyosodott be a variáns jelenléte, ehhez újabb tesztre lesz szükség. Az érintett személy Namíbiából tért haza.

Európában nemcsak Csehországból, de Németországból is érkeztek aggasztó hírek: az egyik hesseni tartományi miniszter kijelentette, hogy

nagyon valószínű, hogy az omikron már megjelent Németországban.

Kai Klose elmondta, hogy a éjszaka több omikron típusú mutációt fedeztek fel egy Dél-Afrikából hazatérő utazó szervezetében – írja a Portfolio. Elmondta továbbá, hogy a variáns szekventálása jelenleg is zajlik.

Emellett szintén ma reggeli hír, hogy már Hollandiába is nagy eséllyel megérkezett a vírustörzs, ugyanis a Dél-Afrikából tegnap hazatérő holland állampolgárok közül 61-en igazolt koronavírus-fertőzöttek, a kérdés csak az, hogy ezek közül mennyien fertőződtek valóban az omikronnal. A vizsgálatok jelenleg is zajlanak.

Az omikron variáns azért tűnik aggasztónak, mert 32 mutáció is található a tüskefehérjén, a vakcinák pedig a vírusnak épp ezt a részét célozzák. Amennyiben a cseh vagy német esetekről is beigazolódnak, hogy szupervariánsról van szó, az azt jelenti, hogy

(portfolio.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?