Manchesteri robbantás - Szivárogtattak az amerikaiak, a brit rendőrség nem küld több infót

London |

<p>Leállította a manchesteri rendőrség a hétfői robbantásos merénylet vizsgálata során összegyűjtött bizalmas információk megosztását az amerikai biztonsági szolgálatokkal, miután az elmúlt napokban rendre kiszivárogtak ezek az értesülések az amerikai sajtóhoz.</p>

Amber Rudd brit belügyminiszter a héten már nyilvánosan is hangot adott felháborodásának az amerikai kiszivárogtatások miatt. 

A BBC csütörtöki értesülése szerint azonban az információcsere leállításáról szóló rendőrségi döntés közvetlen előzménye az volt, hogy a New York Times című amerikai napilaphoz eljutottak az öngyilkos merénylő által használt pokolgép egyes alkotóelemeiről készített rendőrségi fotók, amelyeket a brit szolgálatok megosztottak az amerikai biztonsági szervekkel, és a lap közölte is e képeket.

Andy Burnham, Manchester polgármestere csütörtöki Twitter-üzenetében közölte, hogy hivatalos panaszt tett az ügyben az Egyesült Államok londoni nagykövetségének ügyvivőjénél. Burnham teljesen elfogadhatatlannak nevezte a kiszivárogtatásokat, és közölte az amerikai ügyvivővel, hogy ennek a gyakorlatnak azonnal véget kell vetni, mivel veszélyezteti az öngyilkos merénylet hátterének feltárását célzó nyomozást.

Egybehangzó csütörtöki brit sajtóértesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök a brüsszeli NATO-csúcsértekezleten személyesen is felveti Donald Trump amerikai elnöknek a kiszivárogtatások ügyét. A sajtónak nyilatkozó brit kormányforrások szerint May is "teljesen elfogadhatatlannak" nevezi Trumppal tervezett megbeszélésén az amerikai biztonsági szolgálatokkal megosztott bizalmas brit rendőrségi információk nyilvánosságra kerülését.

A Brit Rendőrfőnökök Országos Tanácsa (National Police Chiefs' Council, NPCC) csütörtöki közleményében hangsúlyozta, hogy ha sérül a biztonsági szolgálatok közötti kölcsönös bizalom, az alááshatja e szolgálatok teljes kapcsolatrendszerét. Az NPCC közleménye szerint még nagyobb a kár, ha a kiszivárogtatások egy nagyszabású terrorellenes nyomozás közben történnek, és bizonyítékként felhasználható adatok kerülnek engedély nélkül nyilvánosságra.

Amber Rudd brit belügyminiszter már előző nap, a BBC rádiónak nyilatkozva nyíltan bírálta, hogy a merénylő neve és több más információ előbb került nyilvánosságra az Egyesült Államokban, mint Nagy-Britanniában. Arra a kérdésre, hogy ezek után megvizsgálja-e az információmegosztás gyakorlatát, a belügyminiszter úgy válaszolt, hogy "egészen őszintén szólva igen". 

Kijelentette: a brit rendőrség szeretné ellenőrzése alatt tartani az információáramlást a műveleti integritás megőrzése végett, és "bosszantó", ha ilyen információk más forrásokból kerülnek nyilvánosságra. "Nagyon világosan megmondtam (amerikai) barátainknak, hogy ennek nem szabad megismétlődnie" - tette hozzá a brit belügyminiszter.

A vizsgálat jelenlegi adatai szerint a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel elkövetett öngyilkos merényletet a 22 éves, líbiai származású, de Manchesterben született Salman Abedi hajtotta végre egy nagy erejű pokolgéppel. A robbantásnak 22 halálos áldozata van, köztük sok gyermek. A sérültek száma 64, közülük húsznak az állapota válságos.

Csütörtökig Nagy-Britanniában kilenc embert vettek őrizetbe a merénylettel összefüggésben, köztük Salman Abedi 23 éves, Ismail nevű bátyját.

A líbiai biztonsági szolgálat Tripoliban őrizetbe vette a merénylő apját és egyik öccsét is.

A brit nyomozás arra a feltételezésre alapul, hogy Salman Abedi nem egyedül cselekedett, hanem egy egész hálózat állhatott mögötte, és a pokolgépet sem ő állította össze, hanem valaki mástól kapta.

A brit terrorkészültség szintjét e feltételezésre alapozva emelték a héten a legmagasabb, kritikus szintre, mivel az elhárító szolgálatok szerint amíg e hálózatot nem sikerül teljes mértékben feltárni, fennáll a veszélye egy újabb merénylet elkövetésének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?