Malawiban beiktatták hivatalába az első női államfőt

Blantyre |

<p>Beiktatták elnöki hivatalába szombaton Malawiban Joyce Bandát - aki eddig az alelnöki tisztséget töltötte be.</p>

A libériai Nobel-békedíjas Ellen Johnson Sirleaf után ő a második nő, aki egy afrikai ország élén áll.

Malawi előző elnöke, a 78 éves Bungu wa Mutharika csütörtökön szívrohamban halt meg. 

Joyce Banda a 2014-ben esedékes választásokig  tölti be az államfői tisztséget. A beiktatása után mondott beszédében az ország egységére és megbékélésre szólította fel a lakosságot.

A tengertől elzárt délkelet-afrikai országban kevesen gyászolják Mutharikát, mert  diktátort láttak benne, aki tönkretette a gazdaságot, és visszaforgatta az idő kerekét a demokratizálódás folyamatában. Malawi gazdasági bajai abból adódnak, hogy az ország egy évvel ezelőtt diplomáciai vitába keveredett volt gyarmattartójával és legjelentősebb támogatójával, Nagy-Britanniával. A vita nyomán London befagyasztotta a több millió dolláros támogatást.  Malawi nemrég még a világ egyik leggyorsabban fejlődő országa volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?