Magyarverés Szabadka központjában

Szabadka |

<p>Magyar fiatalokat bántalmaztak Szabadka központjában vasárnapra virradó éjszaka - az esetről a Magyar Szó című vajdasági napilap számolt be hétfői számában.</p>

Az észak-vajdasági városban szerb fiatalok négy magyar fiút, köztük  egy lányt támadtak meg.  Komoly sérülést nem szenvedtek, de elmondásuk szerint traumaként élték meg bántalmazásukat.  Bár a rendőrségen nem akarnak feljelentést tenni, vállalták, hogy "nyilvánosságra hozzák a velük történteket, mert szerintük a magyar fiatalok helyzete tarthatatlan" - írta a Magyar Szó.

Az egyik sértett,  G. Dávid elmondása szerint 10-12 fős szerb társaság telepedett le melléjük a szabadkai belvárosban, ahol egy padon ültek. Elvették az üdítőitalát, majd amikor azt kérte, hogy ne igyák meg az egészet, egyikük kijelentette, hogy Szerbiában mindent szabad. A fiú szerint provokálni akarták őket. "Egyikük aztán megkérdezte, hogy mindannyian magyarok vagyunk-e, és igenlő válaszunkra az egyik nekifutásból behúzott egyet a barátomnak, úgy, hogy engem is elsodortak, majd kötekedni kezdtek, és persze kitört a verekedés" - mondta el  G. Dávid a lapnak.

A fiatalok próbáltak nem reagálni a provokációra, de hogy védjék magukat, kénytelenek voltak visszaütni. Megpróbálták elhagyni a helyszínt, és elindultak, de a társaság követte őket, és tovább folytatódott a verekedés.

– Idejön egy vagy két ember, akik mögött áll egy nagyobb társaság, kötekedni kezdenek, és a többiek csatlakoznak. Ez most is így történt. Többen látták, hogy verekedés van, de senki sem avatkozott közbe, sőt, még újabbak fordultak ellenünk. Most már kijelenthetem, hogy Szabadka központjában többé nem lehet hangosan magyarul beszélni, hiszen nem ez az első ilyen eset - mondták el a lapnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?