Magyarországon törvényben rögzítették a rezsicsökkentést

Budapest |

<p>Törvényben rögzítette a parlament a rezsicsökkentést: a hétfőn elfogadott jogszabály a földgáz, az áram és a távhő árának január 1-jén már megvalósult csökkentése mellett előírja a víz- és a szemétszállítási díjak tízszázalékos csökkentését is július 1-jével.</p>

 

A fideszes Németh Szilárd és Ékes József javaslatra elfogadott törvény alapján a díjcsökkentést kötelező feltüntetni a számlán. Ha ez elmarad - és a fogyasztóvédelmi hatóság megállapítja a szerződésszegést -, a szolgáltatónak tízezer forint kötbért kell fizetnie a fogyasztónak.     A jogszabály értelmében a víz- és csatornadíjak a januári összeghez képest csökkennek tíz százalékkal, míg a szemétszállításért - 2014. december 31-éig - a tavaly áprilisi ár legfeljebb 4,2 százalékkal megemelt összegének 90 százalékát kérhetik el a szolgáltatók.     A törvény felhatalmazást ad a kormánynak arra, hogy rendeletben állapítsa meg az ügyfélszolgálatok elhelyezésére és működtetésére vonatkozó részletes szabályokat, a szakminisztereknek pedig arra, hogy meghatározzák azt a számlaképet, amelyet a víziközmű-szolgáltatók használhatnak.     A szabályozás alapján helyesbíteni kell azokat a törvény hatálybalépése előtt kibocsátott, az idei évre vonatkozó gáz-, áram- és távhőszámlákat, amelyek nem felelnek meg a most rögzített rendelkezéseknek. A földgázellátásról és a villamos energiáról szóló törvények módosításával azt is szabályozták, hogy a mérőórák évenkénti leolvasása között nem telhet el 365 napnál több.     A törvény - amelyet az összes frakció támogatott szavazatával, miközben a független képviselők többsége nemmel voksolt rá - a kihirdetését követő napon lép hatályba.     A javaslat indoklása szerint a családok jövedelmük legkevesebb húsz százalékát fordítják rezsire, az elmúlt hónapokban ugyanakkor több száz panasz érkezett arról, hogy a szolgáltatók nem érvényesítették az előírt rezsicsökkentést.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?