Magyarország több városában demonstráltak a hallgatók

Budapest |

<p>Magyarország több városában tiltakoztak a hallgatók a kormány felsőoktatási átalakítási tervei ellen szerdán. Budapesten több ezren vonultak végig a belvároson, és a Kossuth tér lezárt részét is elözönlötték.</p>

Az Országház előtt rendőrsorfal állt fel. Szegeden plakátokkal ragasztották le a Fidesz-iroda portálját, Debrecenben új felsőoktatási törvényt követeltek. Megszólalt az ügyről az Országgyűlés elnöke is, aki arra helyezte a hangsúlyt, hogy a kormány kész a párbeszédre, de a diákok egyelőre nem éltek ezzel a lehetőséggel.

    A Budapesten, Debrecenben, Kecskeméten, Sopronban, Szegeden és más településeken tartott fórumokon visszatérő követelés volt a felsőoktatási keretszámok két évvel ezelőtti szintre történő visszaállítása, az oktatás átfogó reformja, valamint a hallgatói szerződés azonnali eltörlése.
    A legnagyobb megmozdulás Budapesten volt. A hallgatók a Műegyetem budai épületében gyűltek össze, ahol a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kijelentette, hogy a diákok akkor érhetik el követeléseik teljesülését, ha egységesek maradnak. Solti László, a Szent István Egyetem rektora a Magyar Rektori Konferencia álláspontját ismertetve közölte, hogy ellentétes a nemzetközi trendekkel a forráskivonás a felsőoktatásból, és az a magyar felsőoktatás leszakadásához vezet.
    A műegyetemről a diákok rendőri felvezetéssel Pestre vonultak az Erzsébet hídon át. A hallgatók először a Nemzetgazdasági Minisztérium József nádor téri épülete előtt álltak meg egy időre, majd a Kossuth térre vonultak, ahol elözönlötték a lezárt területet. A rendőrök leszorították őket a főbejárat lépcsőjéről, majd felsorakoztak az Országház előtt, de fél kilencig egyebet nem tettek. Ezután a rendőrsorfal néhány méterrel hátrébb szorította a tüntetőket.
    Nagy Dávid az MTI-nek azt mondta: a kordon átlépését nem tervezték, az spontán módon történt. A HÖOK vezetője később megafonba beszélve arra figyelmeztette a diákokat, hogy radikális csoportok tagjai épültek be közéjük, és tüntetésük békés. A diákok azt követelték, hogy a kormány egy képviselője jöjjön ki hozzájuk, majd kilenc óra előtt elhagyták a teret. Mintegy kétszázan tovább indultak a Budapesti Corvinus Egyetem felé.
    Szegeden a Fidesz-irodánál demonstráltak a hallgatók, akik ismertetni akarták követeléseiket a kormánypárti politikusokkal. A diákok plakátjaikkal teleragasztották a létesítmény portálját, hogy „a fideszes politikusok is megtapasztalhassák, milyen a kilátástalanság”. Akciójuk után a Fidesz helyi elnöke közleményben hívta fel a hallgatók figyelmét arra, hogy ne sértsék mások alapvető jogait. Tudatta, hogy a kormánypárt politikusai készek a párbeszédre, de a diákok eddig nem keresték őket.
    Hasonló véleményen volt Kövér László házelnök is, aki egy sásdi sajtótájékoztatón beszélt a hallgatói megmozdulásokról. Emlékeztetett arra, hogy a kormány jelezte egyeztetési szándékát, de a hallgatók egyelőre nem kívántak élni a lehetőséggel. Hozzátette: nem érti az elutasítást, és azt a kérdést tette fel, hogy a demonstrációkban valóban a konzultáció igényének szándéka jelenik-e meg, vagy erődemonstráció zajlik.
    Délelőtt a kormányszóvivő arról beszélt, hogy a felsőoktatási koncepció ellen tiltakozó szakmai szervezetek ellenérdekeltek az átalakításban, mert az új rendszerben csökken a hatáskörük.
    "A hallgatói önkormányzatok szintjén pedig az az érdekes helyzet állt elő, hogy azok a hallgatói önkormányzatok lépnek fel a felsőoktatási elképzelésekkel szemben, amelyeket nem is érint", hiszen a szabályozások a ma középiskolába járókra vonatkoznak majd - tette hozzá Giró-Szász András.
    Szintén délelőtt jelentette be Nagy Dávid, hogy Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum életre hívásáról döntött a HÖOK választmánya.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?