Magyarok is voltak/vannak a lángoló olasz komphajón

Athén |

<p>Egy ember életét vesztette, ketten pedig megsebesültek annak a tűznek a következtében, amely egy olasz komphajó fedélzetén ütött ki vasárnap reggel a Jón-tengeren Görögország északnyugati partjainál, de az ítéletidő rendkívüli mértékben nehezíti a mentést, a lángokat nem sikerült még eloltani. A fedélzeten állítólag két magyar állampolgár is van.</p>

Az esti híradásokból annyi derült ki, hogy egy görög utas vesztette életét. Holttestét a vízből mentette ki az olasz parti őrség egyik hajója. A férfi vélhetően a mentés során eshetett a vízbe. A két sebesültről nincsenek konkrét információk, mint ahogy arról sem, hogy a tüzet késő estig sikerült-e eloltani.

    A hírügynökségi jelentések szerint a délutáni órákban a szél sebessége elérte az óránkénti 90 kilométert, és nagy erővel sodorta a Norman Atlantic nevű égő hajót az "olasz csizma sarka" és Albánia közötti szoros felé. Az erős légmozgás és hullámzás ezért jelentősen lassította a mentőhelikopterek és a bajba jutott komp segítségére sietett hajók számára a mentést. Hét hajó érkezett ugyanis a meglehetősen rossz időjárási viszonyok között zajló mentés segítéséhez. A bajba jutott kompot körbevették a hajók, hogy csökkentsék a hullámzást, és segítsék a mentőcsónakok vízre eresztését.

    Délutánra több mint 120 embert sikerült mentőcsónakokba juttatni, egy részüket a környező hajókon helyezték el, egy másik csoportjukat az olaszországi Lecce városának kórházába szállították helikopterekkel. A komphajón eredetileg 478-an tartózkodtak, ebből 422 volt az utas, 56 pedig a személyzetet alkotta). Az ANSA olasz hírügynökség szerint az utasok közül 234 görög, 54 török, 22 olasz és ugyanennyi albán, 18 német 10 svájci, 9 francia, de van néhány orosz, osztrák, brit, holland, horvát, szíriai, afgán bolgár,iraki, továbbá két magyar állampolgár is. Délután még több mint 300 ember volt a lángoló kompon, estére már csak mintegy százan várták a szabadulást.

    A Mega görög tévé riportja szerint a helyszínre érkezett egy hatalmas teherszállító hajó, amely a vízre bocsátotta saját mentőcsónakjait, de a időnként négyméteres hullámok miatt nem tudott közel jutni a Norman Atlantichoz. Többen pánikba estek az égő komphajón és a tengerbe ugrottak. Olaszországból két repülőgép, egy helikopter és egy hajó indult segíteni a mentést.

    A mentőalakulatok versenyt futottak az idővel, mivel még a sötétedés előtt be akarták fejezni a mentést, mielőbb meg akarták fékezni a lángokat is. A szó szoros értelmében forró volt a helyzet, mivel a komphajó alsó fedélzetén lévő mentőcsónakokhoz nem lehetett hozzáférni. Televíziós beszámolók szerint ugyanis azon a helyen olyan nagy volt a hőség, hogy az emberek cipőtalpa is olvadni kezdett, ha arra a fedélzeti részre léptek.  

    Este az egyik olasz hajónak sikerült a komphajó orrához kapcsolódnia, ezzel ez utóbbinak a további sodródását is megállította. A komp jelenleg az albán partokhoz van közel.

    Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök folyamatosan konzultál olasz kollégájával, Matteo Renzivel, hogy "a legmagasabb szinten" koordinálják a mentési akciót.

A hajó a görögországi Patrasz kikötőjéből tartott az olaszországi Anconába, és az Othonoi görög szigettől mintegy 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. Othonoitól északra található a térség nagyobb és jóval ismertebb szigete, Korfu.

    A tűz oka egyelőre ismeretlen. Annyit azonban tudni, hogy a rakodótérben keletkezett. Mintegy 222 jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A lángok olyan hevesen terjednek, hogy a hajó tűzvédelmi ajtajai sem képesek már ellenállni, minden megolvadt a raktérben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?