Magyar Nemzet – Orbán Viktor: csak a Fidesz

Budapest |

<p>Csak a Fidesz. Mert egységben az erő - mondta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában, arra kérve a választópolgárokat, hogy akik rokonszenvvel figyelik a munkájukat, menjenek el szavazni és ne osszák meg a szavazatukat.</p>

Arra a kérdésre, hogy győzelem esetén mi lesz az első intézkedésük, mit tartanak a legfontosabbnak, a kormányfő azt mondta: nem egy ilyen lesz. Az unióval fennálló viták a földtörvény és a rezsicsökkentés ügyében május táján lendületet kapnak, majd a devizahitelesek ügyében hozandó döntés utáni lépéseket említette. Úgy fogalmazott: "Ha megvan a bírói döntés, azonnal lépni tudunk, és minden egyes családot ki fogunk segíteni a veremből."

    Hangsúlyozta azt is, hogy meg kell alapítani azt a nonprofit szolgáltató vállalatot, amely profitszempontok nélkül alapvető rezsiellátásokat nyújt az embereknek.

    Az interjúban politikai ellenfélként az MSZP-t és a Jobbikot nevezte meg a miniszterelnök, kifejtve, hogy a szocialisták, ha újra lehetőséget kapnának a kormányzásra, ugyanazt tennék, mint amit már egyszer megmutattak. Róluk azt mondta: "nem választási gyűléseket tartanak, hanem gyűlöletszeánszokat." A baloldal gondolkodása mindig kizárólagosan hatalomcentrikus volt - mondta, hozzátéve, hogy csak a választók képesek megváltoztatni a baloldalt, mint például tették azt 2010-ben, esélyt adva a megújulásra. Ezzel a baloldal nem tudott élni - összegezte.

    A Jobbikot említve azt kritizálta, hogy a nemzeti radikális párt az Európai Unióból való kilépést választási ígéretté emelte. "Az unió és hazánk kapcsolata nem szerelmi kérdés. Európa lehet szerelem a számunkra - nekem az is -, de az Európai Unió nem" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: "ezt az intézményt nem kell szeretni (...), a józan eszünket azonban nem dobhatjuk sutba, nem mehetünk fejjel a falnak, mint azt a Jobbik szeretné".

    A választási kétharmad esélyére vonatkozó kérdésre a miniszterelnök így felelt: a kétharmad sokkal több lenne, mint önigazolás. A kétharmad olyan lelkesítő, új horizontokat feltáró győzelem lenne, hogy még a végén azt hinnénk, hogy mi, magyarok tényleg mindenre képesek vagyunk.

    "Az én politikai krédóm középpontjában a közösségépítés áll. Építettem a Fidesz radikális, rendszerváltó, kispárti közösségét, aztán a polgári körökön keresztül a nagy, néppárti, jobboldali érzelmű közösséget, s most, amikor kormányon vagyunk, építem a baloldalt is magába foglaló nemzeti közösséget, amely a nemzetegyesítés programja révén túlnyúlik az országhatárokon is" - foglalta össze politikai krédóját az interjúban Orbán Viktor.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?