<p>A Széchenyi Tudományos Társaság (SZTT) felajánlotta, hogy megszervezi és támogatja a márciusi tűzvészben Krasznahorka várában megsérült bútorok restaurálását.</p>
Magyar felajánlás a krasznahorkai vár bútorainak restaurálására
Morgós András professzornak, a SZTT tudományos szakértőjének vezetésével várhatóan január végétől kezdődik meg a sérült tanácskozó asztal és a hozzá tartozó 12 szék szakszerű felújítása. A jótékonysági felajánlás ötletadói a társaság elnökségének tagjai voltak, valamint Erdélyi Géza református püspök, aki a vár könyvtárát több éven keresztül katalogizálta - mondta el Szunai Miklós, az SZTT ügyvezető elnöke az MTI-nek.
Hangsúlyozta, hogy a felvidéki krasznahorkai vár a magyar történelem egyik fontos kultúrtörténeti emléke, ezért döntöttek úgy, hogy a bútorok felújításával hozzájárulnak a történelmi örökség fennmaradásához. A több száz éves székek különlegesnek számítanak, mert ülőfelületük különbözőek, a székeket ugyanis a tanácskozó emberek magasságához igazították. "Amikor a tanács ülésezett és az elnök körbenézett az asztalnál ülők között, mindenki egyforma magasságban volt. Ez egyedülállónak számít a mai napig" - hangsúlyozta az elnök.
A várat az utóégés alatt a tűzoltók két napig locsolták, a bútorok egy boltozatos teremben voltak, a sok víztől a plafon beomlott. A fényképek alapján több bútorról is szó lehet, mivel ötven-hatvan centi törmelék borítja jelenleg is a berendezést - fejtette ki.
Szunai Miklós arról is beszélt, hogy terveik szerint a restaurált bútorokat szeptemberben Európa Kulturális Fővárosában, Kassán is be fogják mutatni.
A Klebelsberg Kunó által 1926-ban alapított SZTT Alapítvány kiemelt célja többek között a tudományos tevékenység és kutatás támogatása, a kulturális örökség megóvása, fejlesztése és az euro-atlanti integráció elősegítése.
A kelet-szlovákiai Krasznahorka vára Rozsnyótól hat kilométerre található és a 13. század második felében épült. A Rákóczi-szabadságharc idején a vár urai, az Andrássy fivérek közül öten csatlakoztak a kurucokhoz. Tavaly márciusban a várban két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozta a tüzet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.