<div>A végleges adatok szerint a francia elnökválasztáson Emmanuel Macron független, centrista politikus végzett az első helyen a voksok 23,75 százalékával.</div>
Macron nyerte az első fordulót
Párizs |
Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front jelöltje lett a második a szavazatok 21,53 százalékával a francia elnökválasztás vasárnapi, első fordulójában. Ők ketten jutottak tovább a második fordulóba. Tőlük leszakadva, de nem jelentősen, a harmadik helyen végzett a konzervatív Francois Fillon 19,91, míg Jean-Luc Mélenchon radikális baloldali jelölt a voksok 19,64 százalékával a negyedik helyet szerezte meg. Macron vasárnap este kijelentette, hogy a francia hazafiak elnöke akar lenni, szemben a nacionalistákkal. Hívei előtt Párizsban tartott beszédében nemzeti egységet sürgetett. Közölte, hogy a lehető legszélesebb körű támogatást akarja megszerezni a május 7-i második fordulóra, és azt ígérte, már hétfőn elkezd dolgozni azon, hogy többséget tudjon szerezni a törvényhozásban. Macron – aki egy éve indította el választási mozgalmát – méltatta kampánya támogatóit is, akik hozzájárultak ahhoz, hogy „megváltozzon az ország irányvonala”. Hangoztatta, hogy a mostani választások jelentős állomást jelentenek az ország történetében, hiszen a franciák elutasították azoknak a nagy pártoknak a jelöltjeit, akik az elmúlt harminc évben az országot kormányozták. Francois Hollande francia államfő már vasárnap este telefonon gratulált Macronnak. A hírügynökségek kiemelték, jelentős eredményt könyvelhet el a Nemzeti Front és Marine Le Pen is, mert sem a párt, sem ő soha nem kapott ennyi (6,9 millió) szavazatot az elnökválasztások történetében. Marine Le Pen 2012-ben az első fordulóban 6,4 millió voksot gyűjtött össze, míg apja, Jean-Marie Le Pen 2002-ben az első fordulóban 4,8 milliót, míg a második fordulóban 5,5 milliót kapott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2022. 08.24.
Macron: Vége a gondtalanságnak és a bőségnek
2022. 04.24.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.