Macron: a Hamász Izrael elleni támadása „századunk legnagyobb antiszemita mészárlása”

Emmanuel Macron

Emmanuel Macron francia államfő „századunk legnagyobb antiszemita mészárlásának” nevezte a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-én Izrael ellen végrehajtott terrortámadását a 42 francia áldozat emlékére Párizsban rendezett állami megemlékezésen szerdán.

„Október 7-én hajnalban a történelem mélyéről felszínre tört a leírhatatlan” – mondta a köztársasági elnök az Invalidusok díszudvarán a francia áldozatok fotói és hozzátartozói előtt. „Reggel 6 óra volt, amikor a Hamász meglepetésszerű tömeges és aljas támadást indított, századunk legnagyobb antiszemita mészárlását” – jelentette ki.

„68 millió francia gyászol az október 7-i terrortámadások miatt. 68 millió mínusz 42 kioltott élet, 68 millió, köztük hat megsebesített élet, 68 millió, köztük négy, a fogságban örökre tönkrement élet, 68 millió, akik közül három élet még mindig túszul van ejtve, az ő szabadon bocsátásukért nap mint nap harcolunk. Az ő üres székeik itt vannak” – fogalmazott Emmanuel Macron.

A hozzátartozók tribünjén három szék üresen maradt azon három francia számára, akik továbbra is a palesztin iszlamista szervezet túszai.

A Hamász áldozatainak „sorsa nem az egyetlen, amelyet a kettészakadt Közel-Keleten továbbra is eltipor a szenvedés tornádója, ami a háború” – hangsúlyozta a francia elnök. „És minden élet ugyanannyit ér, Franciaország szemében felbecsülhetetlen értékű” – tette hozzá.

Emmanuel Macron úgy vélte, hogy „nem szabad engednünk az erősödő és gátlástalan antiszemitizmusnak, sem itt, sem ott, mert semmi nem igazolja. Semmi sem igazolhatja vagy mentheti fel ezt a terrorizmust” – hívta fel a figyelmet.

A francia elnöki hivatal azt tervezi, hogy egy későbbi időpontban a Gázai-övezet izraeli bombázásában meghalt francia áldozatoknak is megemlékezést szervez, de annak ideje és formája egyelőre nem tisztázott.

Az állami megemlékezés Maurice Ravel francia zeneszerző Kaddis című művével kezdődött, a végén pedig a francia himnusz, a Marseillaise után Fréderic Chopin Gyászindulója csendült fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?