Macedónia gyászolja az államfőt

Rotimlja/Bitonja. Megtalálták tegnap Borisz Trajkovszki macedón elnök holttestét a politikus Boszniában lezuhant különrepülőgépének roncsai között.

Rotimlja/Bitonja. Megtalálták tegnap Borisz Trajkovszki macedón elnök holttestét a politikus Boszniában lezuhant különrepülőgépének roncsai között. Mirsad Teskeredzic, a mentésben részt vevő boszniai alakulatok koordinátora elmondta: az egység kilenc holttestet talált a roncsok között, vagyis a gépen tartózkodó egyik személy sem élte túl a katasztrófát. A holttesteken égési sérülések nyomai látszottak. Rokszanda Krsztevszka macedón államügyész-helyettes, aki a szerencsétlenség helyszínén tartózkodik, közölte: a mentőalakulatok megtalálták a gép feketedobozát is, amely a gép műszaki adatait, illetve a pilóták és a légiirányító közti beszélgetéseket rögzíti. Megerősítette: a holttesteken, egy kivételével, égésnyomok látszanak. A 47 éves elnököt és kíséretét szállító kisrepülőgép csütörtök reggel sűrű ködbe kerülve zuhant le Bosznia déli, hegyvidéki határszakaszán, amelyet erősen elaknásítottak még az 1992-95 közötti boszniai háborúban. A macedón kormány eddig eltűntként tartotta nyilván az államfőt és kíséretét, de minimálisnak tartotta annak esélyét, hogy találnak még túlélőket. A kutatásban részt vevő egyik helikopter tegnap reggel fedezte fel a roncsot, több mint 24 órával azután, hogy a kétmotoros, turbólégcsavaros gép lezuhant Hodovo falu közelében, Szarajevótól mintegy 80 kilométerre délre. A térségbe ezt követően aknaszedő szakértők indultak, hogy a mentők elérhessék a roncsot. Boszniában és Macedóniában tegnapra gyásznapot hirdettek. Trajkovszki hivatala előtt gyászolók gyertyákat gyújtottak, a nemzeti lobogókat félárbocra eresztették. Európai uniós és NATO-vezetők felhívták a macedón kormányt, hogy folytassa Trajkovszkinak a balkáni ország tartós stabilitására tett erőfeszítéseit. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője tegnapi szkopjei látogatásán pedig azt hangoztatta, hogy „e nagy veszteség idején (...) minden macedónnak bátorságról, egységről és érettségről kell tanúbizonyságot adnia”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?