Ma tartja XXIV. kongresszusát a Fidesz

Budapest |

<p>Ma tartja XXIV. kongresszusát a Fidesz; a Millenáris Parkban rendezendő tisztújító tanácskozáson várhatóan újraválasztják Orbán Viktor pártelnököt és a négy alelnököt.</p>

A pártelnöki tisztségre Orbán Viktor kormányfő az egyedüli jelölt, így várhatóan a következő két évben is ő irányítja majd a Fideszt. (Orbán Viktor 2003 óta pártelnök, azt megelőzően 1993 és 2000 között is ő állt a Fidesz élén.) A négy alelnöki poszton sem valószínű változás. Ez alapján várhatóan továbbra is alelnök marad Kósa Lajos, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán és Varga Mihály.

A végig a sajtó nyilvánossága előtt zajló kongresszuson beszámolókat hallgatnak meg és fogadnak el a küldöttek: Kövér László ismerteti a választmány, Kósa Lajos az elnökség, Lázár János az országgyűlési képviselőcsoport, Kósa Ádám pedig az európai parlamenti frakció beszámolóját.

A tervezett napirend szerint felszólal majd mások mellett Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, továbbá Varga Mihály, Pelczné Gáll Ildikó, Pokorni Zoltán, majd a kongresszus a megválasztott pártelnök beszédével ér véget. A rendezvény a tervek szerint délután három óra körül sajtótájékoztatóval zárul.

A Fidesz alapszabálya szerint a kongresszus a párt legfelsőbb tanácskozó és döntéshozó szerve, amely a helyi szervezetek és a párt társszervezeteinek küldötteiből, az országos elnökség tagjaiból, a tagozatok elnökeiből, a társszervezeteknek a Fidesz tagjai sorából kikerülő elnökeiből, valamint a párt azon tagjaiból áll, akik részt vettek a Fidesz megalapításában.

Tisztújító kongresszust kétévente kell összehívni.

A kongresszus akkor határozatképes, ha a mandátummal rendelkező küldöttek több mint fele részt vesz a szavazásban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?