Ma kiderül, hogy szavaznak-e a Parlament feloszlatásáról

<p>A házbizottság döntésétől függően ma derülhet ki, hogy az Országgyűlés még a nap folyamán tárgyalja-e a saját feloszlatásáról szóló MDF-es képviselői indítványt. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke csütörtökön azt mondta, az MDF hétfőre rendkívüli házbizottsági ülést kezdeményezett annak érdekében, hogy az Országgyűlés házszabálytól eltéréssel tárgyalja, és még aznap, az őszi ülésszak első napján szavazzon is a parlament feloszlásáról szóló indítványukról.</p>

Az MSZP és az SZDSZ már korábban jelezte, hogy nem ért egyet a parlament feloszlatásáról szóló javaslattal.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap azt kérte az MSZP-frakciótól: támogassa, hogy az Országgyűlés már hétfőn szavazzon a Magyar Demokrata Fórumnak a parlament feloszlására tett indítványáról, hogy mielőbb kiderüljön, melyik pártnak mi az álláspontja az ügyben.

Herényi Károly és Hock Zoltán (mindkettő MDF) országgyűlési határozati javaslatában azért javasolja a parlament szeptember 30-val történő feloszlatását, mert "a politika erői közötti konszenzus és az együttműködés teljes hiánya ellehetetlenít mindenfajta döntést, amely a nemzeti alapkérdéseket, az ország fejlődését, egyúttal a kormányozhatóságot érinti".

A Ház dönthet arról az ötpárti indítványról is, amely az ENSZ közgyűlésének határozata alapján szeptember 15-ét a Demokrácia Nemzetközi Napjává nyilvánítja annak érdekében, hogy hangsúlyozza a demokrácia fontosságát, az annak fenntartását célzó demokratikus rendszerek előtt álló kihívásokat. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?