Lviv megye lett Ukrajna első régiója, amely az utolsó darabig megszabadult a szovjet emlékművektől

ukrán zászló

A nyugat-ukrajnai Lviv megye lett a kelet-európai ország első régiója, amely az összes szovjet emlékművet eltávolította közterületeiről – közölte Makszim Kozickij, a megye kormányzója.

Ukrajnában az euroatlanti integrációt követelő 2014-es Majdan-tüntetések, és az ország ellen indított orosz fegyveres agresszió – a Krím elcsatolása és a Donyec-medencei konfliktus kirobbantása – után indult el az úgynevezett dekommunizáció folyamata. 2015 májusában törvényt fogadtak el, amelyben minden szovjet jelkép használatát betiltották. A mozgalom fő célja a végleges szakítás volt a szovjet múlt emlékeivel, mármint azokkal, amelyek az ország 1991-es függetlenné válása után még megmaradtak. Emellett az is a célkitűzésük volt, hogy a kommunista személyiségek helyett Ukrajna elismert embereinek – például íróknak, költőknek, zeneszerzőknek és történelmi személyiségeknek – állítsanak emléket. Tömegével bontottak le a szovjet időkben emelt emlékműveket, neveztek át településeket, utcákat és tereket, távolítottak el szovjet jelképeket. A 2022 februárjában kezdődött orosz invázió után indult el az úgynevezett orosztalanítási folyamat is, amelynek keretében eltávolították egyebek mellett II. Katalin orosz cárné szobrát Odesszában, Kijevben pedig a Lev Tolsztoj tér elnevezését Ukrán Hősök terére változtatták.

Ukrajnában Lviv megye lett az első, amely teljesen befejezte a dekommunizációs folyamatot. A regionális munkacsoport aktív munkájának köszönhetően a lopatini kistérségben lebontották az utolsó szovjet emlékművet is

– emelte ki a kormányzó. Tájékoztatása szerint 2023 folyamán 312 szobrot bontottak le a régióban.

Kiemelte, hogy a regionális költségvetésből „egy kopijkát” sem költöttek ezeknek a „bálványoknak a ledöntésére”, a helyi lakosok adakozásaiból fedezték a szobrok eltávolítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?