Lövöldözés volt Budapesten, a támadók feladták magukat

lövöldözés Budapest
Budapest |

Több lövést is leadtak a főváros VIII. kerületében hajnalban, amikor két család között elfajult egy vita - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a rendőrség honlapján.

Az eddigi adatok szerint egy házaspárra, ismerősükre és annak barátnőjére támadt vasárnap hajnali fél egykor a 42 éves Ny. Kálmán József, 22 éves fia, Ny. Kálmán Ottó és barátjuk, a 24 éves L. József Roland - olvasható a közleményben.

A tanúk elmondása szerint

a két társaság szóváltásba keveredett, aztán dulakodni kezdtek, majd a 22 éves fiatal rálőtt a másik társaságra, két férfit könnyebben megsebesített.

A BRFK közleménye szerint a feltétezett elkövetők egy autóban várták a hazatérő másik családot. A vita egy korábbi üzleti ügy miatt alakult ki.

A rendőrséget a sértettek hívták, de mire a rendőrök kiértek, a támadók elmenekültek a helyszínről, viszont még vasárnap délután feladták magukat a VIII. kerületi rendőrkapitányságon. A rendőrség fegyveresen elkövetett csoportos garázdaság gyanúja miatt indított eljárást a három budapesti férfi ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?