Lövöldözés egy venezuelai börtönben, halottak

Caracas |

<p>Lövöldözés tört ki Venezuela északkeleti részén egy börtönben, tizenketten meghaltak, tizenegyen megsebesültek - közölte szerdán a börtönügyi minisztérium szóvivője.</p>

A súlyos gazdasági válsággal küszködő dél-amerikai országban túlzsúfoltak a börtönök, ahol rendszeres az erőszak.   Az ország ügyészségének tájékoztatása szerint kedden a rabok között kitört lövöldözésben többen meghaltak a José Antonio Anzoategui nevű börtönben.   Hírügynökségi értesülések ugyanakkor azt írták, hogy tizenketten meghaltak, közte kilencen lövésektől, ketten kábítószer-túladagolástól, egy harmadik ember pedig többszörös sérülésektől.    Az információ egy olyan személytől származott, aki kérte neve mellőzését, mert nincs felhatalmazása a tájékoztatásra. Elmondása szerint a venezuelai kormány meg akarja szüntetni a túlzsúfoltságot, és azt, hogy a börtönökben a rabok fegyverekhez férjenek hozzá. A lövöldözés a változást támogatók, illetve az azt ellenzők között tört ki.   A Reuteres anyagában kiemelte, hogy Venezuela egyike azoknak az országoknak, ahol igen magas az erőszakos cselekmények száma, a rabok sok esetben a börtönökben tervelik ki a túszejtéseket és rablásokat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?