London 2012 - szponzor maradhat az "olajkatasztrófás" BP

New York |

<p>A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyelőre nem tartja szükségesnek, hogy a londoni olimpia szervezői felbontsák szponzori szerződésüket a BP olajtársasággal, mely a Mexikói-öbölben három hónapja történt olajkatasztrófáért felelős.</p>

Jacques Rogge, a NOB New Yorkban tartózkodó elnöke elmondta, hogy hosszas egyeztetéseket folytattak a 2012-es londoni nyári játékok szervezőivel a kérdésben, s úgy döntöttek, hogy a társaság az esemény támogatója maradhat, feltéve, ha a cég megteszi a szükséges lépéseket a katasztrófa enyhítéséért.
"Baleset mindenkivel történhet, ha hanyagságról, vagy közönyösségről lenne szót, persze az más helyzet volna - nyilatkozta Rogge.
A sportvezető elmondta, amennyiben a katasztrófával kapcsolatos vizsgálatok eredménye mégis azt mutatja majd, hogy a BP hibázott, és hanyagsága miatt történt a baj, akkor a londoni szervezőknek kell majd felbontani a megállapodást.
A BP által üzemeltetett Deepwater Horizon olajfúró torony április 20-án robbant fel, s azóta a becslések szerint több százmillió liter nyersolaj ömlött a tengerbe. A BP több sikertelen próbálkozás után csütörtökön tudott olyan olajfogó berendezést felhelyezni, mely - úgy tűnik - megállította a szivárgást. Igaz, a "sapka" nyomástesztje nem hozott tökéletes eredményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?