Livni véget vetne a gázai Hamász-uralomnak

Jeruzsálem |

<p>Cipi Livni izraeli külügyminiszter fogadkozott vasárnap, hogy véget vett a Hamász uralmának a Gázai övezetben, ha februárban megválasztják miniszterelnöknek.</p>


Livni úgy fogalmazott az általa vezetett, kormányzó Kadima párt tagjai előtt, hogy miniszterelnöksége idején Izrael állam és a kabinet "stratégiai célnak" fogja tekinteni a Hamász-uralom megdöntését Gázában.

Ehhez katonai, gazdasági és diplomáciai eszközöket is felhasznál. Iszmáil Haníje, a Hamász gázai vezetője azt válaszolta Livni fenyegetésére, hogy "senki sem tud elbánni a népünkkel".

A Hamász iszlamista palesztin szervezet katonai szárnya pénteken jelentette be a fél éve Izraellel kötött tűzszünet végét. Tudatta, hogy nem kívánja megújítani a fegyvernyugvást, mert "a cionista ellenség nem tartotta tiszteletben annak feltételeit".

Az izraeli hadsereg szerint a bejelentés óta a Hamász mintegy hatvan rakétát és aknát lőtt ki Izrael területére, míg Izrael légicsapásokkal válaszolt, amelyekben legalább egy ember életét vesztette.

Izraelben 2009. február 10-én tartanak előre hozott parlamenti választásokat. Livni legfőbb riválisa Benjámin Netanjahu, a jobboldali Likud párt elnöke lesz, s a közvélemény-kutatások szoros versenyt jósolnak közöttük. Netanjahu korábban a Hamásszal szembeni "tevékenyebb támadó politikára" szólította a kormányt, s túlzott passzivitással vádolta a kabinetet, amelynek Livni is a tagja. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?