Liu Hsziao-po kapta az idei Nobel-békedíjat

Oslo/Peking |

<p>Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) kínai másként gondolkodónak ítélték oda pénteken Oslóban az idei Nobel-békedíjat - jelentette be a norvég Nobel-békedíj Bizottság. A hivatalos indoklás szerint Liu az alapvető emberi jogok érvényesüléséért régóta folytatott, békés küzdelméért kapta meg az elismerést.</p>

A demokráciapárti aktivistát tavaly decemberben tizenegy év börtönre ítélték Kínában "államellenes felforgatás" vádjával. Liu bíráló esszéket írt és publikált a Kínai Kommunista Pártról, és 2008-ban ő volt a kezdeményezője a demokratikus reformokat - egyebek között az emberi jogokat szavatoló alkotmányt - követelő Charta 2008 kiáltványnak, amelyet több százan, köztük vezető értelmiségiek írtak alá.
"Kína az utóbbi évtizedekben a világ második legnagyobb gazdasága lett, több száz millió embert emeltek ki a szegénységből, és a politikai részvétel körét is szélesítették. Kína új státuszával együtt azonban megnőtt az ország felelőssége is" - mondta Thorbjoern Jagland, a norvég bizottság elnöke. Hozzátette: Peking megsért számos olyan nemzetközi megállapodást, amelynek maga is aláírója, illetve nem biztosítja a saját maga által meghirdetett politikai jogokat. Emlékeztetett arra, hogy Kínán belül, illetve az országon kívül egyaránt számos kínai küzd az egyetemes emberi jogokért. A rá kiszabott súlyos büntetések révén Liu Hsziao-po ennek a küzdelemnek a legfőbb jelképévé vált.
Az 54 éves Liu a pekingi egyetem korábbi irodalom professzora a legismertebb kínai ellenzékinek számít, az 1989-es pekingi diáklázadás egyik vezéralakja volt. Az 1990-es években 20 hónapra bebörtönözték, majd három évet töltött egy átnevelő kényszermunkatáborban.
Fu Ying kínai külügyminiszter-helyettes egy nyári nyilatkozatában arra figyelmeztette a norvég Nobel-békedíj Bizottság elnökét, hogy ártana a Kína és Norvégia közötti kapcsolatoknak, ha Liunak ítélnék oda a kitüntetést. Szeptemberben egy kínai külügyi szóvivő pedig azt mondta: Liu tettei "szöges ellentétben állnak" a Nobel-békedíj célkitűzéseivel.
Kínában - adta hírül az ANSA olasz hírügynökség - leállt a BBC televízió élő közvetítése, amikor Oslóban bejelentették az idei Nobel-békedíj kitüntetettjét.
A 10 millió svéd koronával (1 millió euró) járó békedíjat december 10-én adják át a norvég fővárosban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?