Líbia szomszédjai a káosz regionális terjedésétől tartanak

Kairó |

<p>A líbiai válság kezeléséről és az erőszak regionális terjedése elleni teendőkről tárgyalt hétfőn a polgárháborúban őrlődő ország külügyminisztere egyiptomi, algériai és tunéziai kollégájával Kairóban.</p>

Számeh Sukri, az egyiptomi diplomácia vezetője az érintett felek együttműködését szorgalmazta a líbiai kormány támogatásában az országban uralkodó "terror és szervezett bűnözés" leküzdésének érdekében.

Sukri ezenfelül egy nemzetközi alap létrehozását sürgette, amelyből a Líbia különböző részeit ellenőrzésük alatt tartó milíciák lefegyverzését finanszíroznák. Az említett folyamat részleteire a külügyminiszter ugyan nem tért ki, de azt hangsúlyozta, hogy a lehetőségek szerint keresni kell az együttműködést a biztonsági erők kötelékein kívül tevékenykedő csoportokkal is, illetve azok hajlandóságot mutató tagjaival.

A 2011-es forradalom alatt a néhai Moammer Kadhafi erői ellen együtt harcoló félkatonai szervezetek a diktátor megbuktatása után egymás ellen fordultak, és azóta teljes káoszba döntötték az észak-afrikai országot. 

A kairói tanácskozásra egy nappal azután került sor, hogy a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű iszlamista szövetség fegyveresei teljesen ellenőrzésük alá vonták Tripoli repülőterét. A médiában vasárnap megjelent képeken látható nemzetközi repülőtér lángokban állt. A fővárosi légi kikötőért hetek óta véres harcok folytak a Fadzsr Líbia és egy, a nyugati Zintán városából származó, a szekuláris politikai erők mellett álló milícia között.  

Az országban egyre nagyobb teret nyerő dzsihadista csoportok aggodalommal töltik el a szomszédos országok kormányait, amelyek az arab tavasz viszontagságai után helyreállt törékeny stabilitásukat féltik. Sukri hétfőn kiemelte a Líbiával közös határok védelméért tett közös erőfeszítések fontosságát annak érdekében, hogy az onnan kiáradó fegyverek és fegyveresek útját elvágják. 

Egyiptom rendszeresen válik olyan terrorakciók helyszínévé, amelyekért Kairó a szomszédból átáramló radikálisokat teszi felelőssé. Az utóbbi idők legvéresebb kimenetelű támadásában huszonkét határőr lelte halálát egy, a líbiai határtól nem messze felállított ellenőrzőponton júliusban.

Mindazonáltal Sukri határozottan kijelentette, hogy az egyiptomi hadsereg semmilyen formában nem vesz részt a Líbián belül folyó harcokban. A külügyminiszter ezzel azokra a hírekre reagált, amelyek szerint Egyiptom állt a múlt héten az iszlamisták tripoli állásai ellen intézett, vitatott eredetű légicsapások mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?