Líbia elutasítja az embercsempészek elleni EU-akciót

New York |

<p>Líbia nem fog beleegyezni abba, hogy az Európai Unió katonai intervenciót indítson az embercsempészek ellen területén, és a maga módján akarja megoldani az ország belpolitikai válságával összefüggésben lévő menekültválságot - közölte az észak-afrikai állam ENSZ-nagykövete.</p>

Ibráhim Dabbasi nagykövet a helyi idő szerint pénteken az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, a menekültkérdés megoldásának legjobb módja az általa képviselt, s a nemzetközi közösség által elismert "legitim líbiai kormány felfegyverzése". A nagykövet kifogásolta, hogy az EU nem egyeztetett a tervről a líbiai hatóságokkal, és ismét az országára kivetett ENSZ-fegyverembargó feloldását követelte.

 "Soha nem kérdeztek semmit tőlünk. Miért egyeznénk bele (az uniós akcióba)? Nem fogadunk el egy (külföldi) katonát sem a területünkön" - mondta. Egyúttal "teljesen buta ötletnek" nevezte, hogy az EU több hajót küldött járőrözni Líbia partjaihoz a migránsok kimentésére, mert szerinte ezzel további illegális bevándorlókat bátorít arra, hogy Líbián keresztül próbáljanak eljutni legalább az európai járőrhajókig.

Április közepén a brüsszeli rendkívüli EU-csúcstalálkozó résztvevői arról döntöttek, hogy felkérik az unió külügyi főképviselőjét, Federica Mogherinit, vázolja fel annak lehetőségeit, hogy az EU-tagországok katonai eszközöket vethessenek be az embercsempészek hajóinak elpusztítására. Korábban Halifa Haftár, a líbiai hadsereg főparancsnoka is "buta döntésnek" nevezte az EU esetleges katonai intervencióját.

Líbiában jelenleg két párhuzamos kormány és parlament működik. A fővárost, Tripolit tavaly augusztusban elfoglalta a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) iszlamista fegyveres szövetség, és önhatalmúlag kormányt és parlamentet alakított ott, azóta a nemzetközileg elismert törvényhozás és kabinet a keleti Tobrukban ülésezik. Ugyanakkor az ország nagy részére nem terjed ki e két kormány hatalma sem, s Líbia nyugati területeit javarészt szélsőségesek, köztük az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet helyi sejtje ellenőrzi.

Ibráhim Dabbasi nagykövet az interjúban azzal fenyegetőzött, hogy ha a két vezetés közti béketárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor készek fegyveres támadást idnítani Tripoli visszaszerzésére.

A belpolitikai válságot és a hatalmi vákuumot kihasználva embercsempészek Európába vágyó afrikai és közel-keleti migránsok ezreit indítják útnak Líbiából lélekvesztőkön a Földközi-tengeren, akik közül csak idén több mint másfél ezren haltak meg az út során.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsában jelenleg is folyik az uniós beavatkozást szentesítő határozat előkészítése. A dokumentum felhatalmazná az EU-t, hogy líbiai felségvizeken, sőt akár az ország szárazföldi partvidékén lefoglalja az embercsempészek hajóit. Ehhez, és különösen az uniós csapatok líbiai földre lépéséhez ugyanakkor az ország beleegyezése is szükséges.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?