<p>Nem sokkal felszállás után lezuhant egy katonai teherszállító repülőgép szombaton a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a főváros Kinshasától mintegy 100 kilométerre, a balesetet senki sem élte túl - tudatta egybehangzóan több forrás.</p>
Lezuhant egy katonai repülőgép a Kongóban
A kongói vezérkar egy név nélkül nyilatkozó illetékese szerint a gépet orosz személyzet vezette, és a fedélzeten összesen 20-30 ember lehetett, valamint két jármű és lőszerek.
George Tabora, a kinshasai reptér igazgatója úgy nyilatkozott, hogy nincs túlélő, és ezt a szerencsétlenség helyszínéről is megerősítette egy helyi illetékes.
Egy repülőtéri forrás szerint egy szovjet gyártmányú Antonov An-12-es repülőgépről van szó, amely a fővárosi Ndolo repülőtérről szállt fel és az ország keleti részén lévő Bukavuba tartott.
A Kongói Demokratikus Köztársaságban viszonylag gyakoriak a légi szerencsétlenségek a be nem tartott biztonsági előírások miatt. Az ország légitársaságai éppen emiatt egytől egyik ki vannak tiltva az Európai Unióból.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.